XV. A sivatag bűne

Ahoy!

Nagyon-nagyon sajnálom, amiért ezen az oldalon teljesen eltűntem, de valamiért nem akart semmi sem alakulni a Zúzmarával, és nem is volt kedvem írni. Még a word dokumentumhoz sem nyúltam április 27. óta, és ez eléggé nagy hálátlanság a részemról az olvasók felé, hogy nem nagyon hoztam nektek új fejezetet.  
Bizonyára feltűnt nektek, hogy nem úgy  írom a története, hogy éjt nappallá téve dolgozom rajta, és az elkészült fejezeteket hozom bizonyos időközönként. Hanem 1-2 napig írom az adott fejezetet, majd aztán rögtön ki is posztolom. Nem hozom ide a kifogásokat, hogy miért késtem ennyit. Elég legyen annyi, hogy visszatértem - nagyjából - az alkotáshoz.

Újra felveszem a ritmust, mert ez így nem állapot! :D Nem is rizsázok tovább, olvassátok szeretettel! <3

- Az apád? – bámult vissza a lányra, csodálkozó, kikerekedett szemmel. 

- Apám nagyon erős ember volt, míg a lábát… el nem vesztette egy… egy baleset miatt. Fiatal korában élt a shadani sivatag elnyomásában. Bár Harkul és a többi elf megpróbált békés életet élni, addig a fia, Shadan szinte teljesen elvadult és megrészegült az ölébe hulló hatalom miatt, amit az apjától kapott. Elvakult volt Shadannal szemben. A kedvenc gyermekéért mindent megtett. Szinte észre sem akarta venni, mit tesz ő azzal a vidékkel. Élantha azt mondta, hogy az elfek nagyon erős és halhatatlan lények voltak, és fegyverrel is nehezen lehetett őket legyőzni, míg el nem adták Zhiont az embereknek. Aki megölt egy elfet, szinte királyként ünnepelték. 
Amit most mondok, mindet apámtól hallottam. Harkul nem akarta észrevenni azt, hogy a fia más lett. Shadan az apja árnyékában élt és legidősebb fiúként neki kellett a legjobban belenyugodnia abba, hogy bizony lehet, hogy a király sosem fogja elhagyni a trónt, amit ő is örökölhetne. Szomjazott arra, hogy ő legyen az új király. Harkul pedig büszkeségből nem is akart lemondani a trónról fia javára sem, mert hát az elfek büszke, nemes teremtmények voltak. Ő kapta a trónt Zhiontól így azt vallotta, majd ő is vegye el tőle. Ám végül úgy döntött a fiának adja a sivatagos szigetet, ahol kisebb-nagyobb csoportban éltek az emberek. Shadan pedig odautazott, magával vitte az udvartartását és egy olyan ország burjázott fel a homokdűnék között, ahol a halál szinte testet öltve járt. 

- Mégis mi történt ott, amiért ennyire fellázadtak ellene az emberek? – kérdezte kicsit szkeptikusan Gwynn. Élantha meséjéből azt a következtetést vonta le, hogy az elfek inkább készséggel meghaltak volna, mintsem hogy valami szörnyűséget tegyenek.

- Shadan más volt, mint a legtöbb elf. A sivatagban felépítette az ottani lakosokkal azt a helyet, melyet ma már elfed a homok vörös takarója. Ide hallgass, Gwynn. Lehet egy nép a legtisztább, legnemesebb faj, mindig akad köztük legalább egy valaki, aki más, mint a többi. Apám ezt Ellensúly-hatásként hívja. Nem lehet senki sem csak tiszta jóság és tiszta sötétség, ezt Élantha is megmondta. Hidd el, akárhogy őrizték az elfek a szívükben azt, amitől ők a legtisztább teremtmények voltak, mindegyikben ott volt egy fekete folt. Ami vagy testet öltött bennük vagy nem. Élantha meséje közben jöttem rá erre. Liselotte sötétsége mindenkiben ott bujkált. Shadan szívében ez a mélységes feketeség pedig kivirágzott – Lillahnn felemelkedett a fűről, és megállt Gwynn előtt. – Shadan olyan országot épített fel magának, ahol a vérvörös sivatagi márványból húzatta fel palotáját. Az ott élő embereket pedig szolgasorra kényszerítette. Úgy éltek, mint a patkányok. Nyomornegyedben, sárban és emberi mocsokban. Shadan fényűző életet élt, gazdagodott, míg az embereket egyre jobban elsorvasztotta a sok adó és a kétségbe esés. 

- És ekkor lázadtak fel? – kérdezte Gwynn értetlenül. A lány szomorúan ráemelte a tekintetét. 

- Nem. Még nem. Azt hitték az az élet természetes és mindenhol ugyan olyan. Míg nem jött el hozzájuk Shadan, a sivatagi kalózok fosztogatták és gyilkolták őket. Ám amint az elf megérkezett, a kalóztámadások egyre ritkábbak lettek, míg végül a környékre se merészkedtek. Shadan volt az ő megváltójuk. Nem lázadtak fel olyan ellen, aki megszabadította őket a vérszomjas kalózoktól. 

- De ha egyszer ő sem tett értük semmit? – Gwynn nem tudta megérteni, hogy az emberek miért nem érzékelték, hogy rossz az életük. Elfogadhatatlan volt számára mindez. 

- Az életükhöz nem volt viszonyítási alap. Nem tudták, hogyan élnek máshol. Megszabadultak a kalózoktól. Nekik ennyi elég volt a boldogsághoz. Shadan nem törődött velük. Ez azt jelentette, hogy nem is bántotta őket. Az embereknek nem tűnt fel, hogy napról napra szegényebbek, mert Shadan beosztottjai meglopták őket. Ám ez a helyzet sok mindent szült, és a városban egy idő után felütötte a fejét egy piac. A szegénység arra késztette az embereket, hogy olyasmivel kereskedtek, ami a legértékesebb volt, és amit nem vett el tőlük Shadan. Magával az élettel kereskedtek – emelte a fiúra a zölden csillogó szemeit Lillahnn. Gwynn pislogás nélkül meredt a lányra és fejében hangosan kattogtak a fogaskerekek. Azonban, mielőtt bármit is kérdezhetett volna, Ahnn felmászott a mohás szikladarabra, és drámai mozdulattal kitárta a kaját, mintha mutatna előtte valakire. 

- Asszonyok és férfiak! Íme! Itt áll előttem egy tökéletes élet! Haja hibátlan, szeme kék, bőre akár a karamella, oly fényes és tiszta! Fogai kissé hiányosak, ám nem mosolygásáról híres. Hangja szebb, mint a homoktengerben élő, kőtestű sziréneké. Élt eddig harmincegy évet! Tiszta, asszonyi test! Ki az, aki ezt a csodás életet kioltaná negyven homoki kígyó pikkelyért? Csak bátran, bátran, emberek! Egy tiszta nő életének kioltása! Micsoda tiszta tett lenne? Ön vállalná fiatalember? – szegezte a döbbent Gwynnre a mutatóujját Lillahnn, majd a mutatóujját az előtte álló képzeletbeli alakra szegezte – Bamm! 

- Ez… Ez teljesen abszurd! – habogott a fiú, miután magához tért a sokkból. 

- Abszurd élet abszurd helyzeteket szül. Apám is vett így életet. Nem is egyet. Az emberek nem gondolták gyilkosságnak. Az, akit megöltek a felszabadulásukat látták benne. Megszabadultak a legnagyobb tehertől, mely a legértékesebb is volt. Az élettől. Életpiac. Shadan bűne. A sivatag bűne. Az emberek legdrágább kincse lett áru. Gyerekek. Felnőttek. Férfiak és asszonyok adták el az életüket. Miért? Hogy a családtagjaik jobban éljenek? Nem. Óh, nem emiatt. Önkéntes önpusztítás. Teljesen kifacsart dolog. Egy nép, mely érzi, hogy megfullad. De lázadni nem mer. Felszólalni nem mer. Így önkéntesen indulnak pénzért a halálba. Mit nyertek azok, akik pénzüket költötték arra, hogy megöljék a másikat? Megkönnyebbült, hogy egy élet már nem szenved annyira. Nem a haszonért működött a piac. A megváltásért. És mit szólt ehhez Shadan? A legszörnyűbbet, amit csak el tudsz képzelni. Felvásárolta az összes életet. Egytől egyig. A népe pedig így a tulajdona lett. Azt csinálhatott velük, amit akart. Megölhette őket. Így is tett a legtöbb férfival. És mi lett a nőkkel, lányokkal? A testükkel kellett szolgálniuk, majd az ő életüknek is ugyan úgy véget vetett. 

A Halottak Cirkusza. Egy igazi arénát építtetett fel csak azért, hogy a legváltozatosabb módon játszhasson el a felvásárolt életekkel. És az udvartartása röhögött. Röhögött a sárban fetrengő haldoklókon. Kegyetlen, de azt mondom, hogy azok jártak a legjobban, akiket még az Életpiacon vásároltak meg. Ezekben az időkben robbant ki Harkul Birodalmában a háború. A híre szinte alig érte el a sivatag partjait. Néhány életben maradt shadanihoz eljutottak a hírek. Egy szebb világról. Ahol az emberi élet nem alku tárgya. Ahol meghalhat az ember dicsőséges háborúban. Ahol nincs Életpiac. Apám azt mesélte, talán igazságtalan háború dúlt a tenger másik oldalán. Kapzsi és gusztustalan urak akarhattak leigázni egy nemes népet. Ám ők, Shadan Birodalmában egy zsarnokot akartak végleg elpusztítani. Lassú folyamat volt. Először is elkezdték terjeszteni a hírt, hogy máshol háború van. Egyre jobban nőtt a gyűlöletük az elfek iránt. Mely az elfek részéről is kölcsönös volt 

Végül felébredtek a túlélők a rémálomból. Fellázadtak. Apám állt a shadani lázadás élén. Tudod, az ott élő emberek értettek a legjobban a kovácsoláshoz. Ha Shadan felvirágoztatta volna azt a helyet, apám szerint az a sivatag lett volna a kovácsok fellegvára. Fegyvereket készítettek. Ezt követően egymásnak estek az elfek és az emberek. Valamilyen szikra kirobbantotta az elfojtott indulatokat. Apám sem emlékszik már rá, miért robbant ki a harc Shadan Birodalmában. Egyszerűen csak elkezdődött. 

Shadan persze mindenről tudott, de oly gőgös és önhitt volt, hogy nem foglalkozott vele. Hitt az elfek halhatatlanságában. Ám ez lett a veszte. Neki is és a katonáinak is. Ugyanis Zhion elfordult tőle. Látván gyötrelmes tettüket, leemelte róluk a szemét, és minden figyelmét Harkul népének háborúja kötötte le. Shadan pedig ezt sem érezte meg. Elvakult volt. Tébolyodott. Mintha mindig is azt kiabálta volna: Apám nézd, mivé tettem az országomat! Apám nézd, mivé lettem! Ám Harkul nem hallotta meg lelkének kétségbeesett sikoltását. Apa azt mondta, Shadan szánni való volt. Haláltusájában is. 

- Mégis hogyan ölte meg apád? – Lillahnn elmosolyodott. 

- Azzal az íjjal, melyet neked adtam. Egyenesen a szívét találta el. Kint, az utcákon az emberek véres csatát vívtak Shadan elfeivel. Apám pedig akadály nélkül vonulhatott be Shadan tróntermébe. Minden vörösből volt. A falak. A lépcsők. A trón. Egyedül Shadan hófehér teste rikított ki. Gúnyosan mosolygott apámra, amikor ő rászegezte az íját. Te engem nem tudsz megölni, halandó féreg. Ezt mondta apámnak. Ő erre így felelt: Egyedül te vagy itt a halandó. Mindenki, akit megöltél, élni fog a lelkemben. Téged viszont örökre elfelednek majd. És szíven lőtte a Birodalom uralkodóját. Shadan visítva előrebukott, és meghalt. Amióta Zhion leemelte róla a szemét, már nem volt halhatatlan. Ezért is tudtak az emberek olyan furcsán könnyen a kinti elfekkel. Apám pedig, mintha csak az árnyékból jött volna, elhagyta a palotát. Maga mögött hagyta a lázadást. Menekült. A sivatag haragja elől. Ő észrevette azt, amit a harcoló tömeg nem. Tűzrét homokját hátára kapta a szél, hogy végleg megtakarítsa a sivatagot. Tűzrét homokja tomboló, gőzölgő fekete homok, mely szétszaggat és szétéget mindent, amihez hozzá ért. A sivatag él. A sivatag ítéletet hoz, minden bűnös lélek felett. Mindent letarolt. Ledöntötte Viggaku városát, ahol Shadan élt. Mindenkit elpusztított a városban. Könyörtelenül temette alá a sikoltozva menekülő elfeket és embereket. Felszántotta Por-Óceánt, és elsöpörte a világ színéről a hírhedt, sivatagi kalózokat is. Apám éppen hogy csak túlélte. Tűzrét homokja, mintha csak délibáb lett volna, eltűnt, ahogy a vizet megérintette. Apám az óceán vizében hánykolódva nézte végig a sivatagi szél gyilkos keringőjét. Majd végleg hátat fordított annak az országnak. A sivatag dühöngve betemetett mindent. De van egy leganda arról, hogy éjszaka a szél felemeli a végtelen homok takarót, és a hold fényében újra feltárul Viggaku romja – fejezte be sejtelmes hangon Lillahnn a történetet. 

Gwynn döbbent hallgatásba merült. Nem gondolta volna, hogy ilyen részei is voltak a történelemnek. Nem is lepődött meg. Miután a régi pap elhagyta Shrin faluját, és megérkezett Prosperio, furcsa módon rövidebbek lettek a történelemórák az iskolában. 

- Úgy tűnik, apád is egy névtelen hős, a történelemben. 

- Nevezhetjük annak is – vonta meg a vállát a lány. – Harkul ezután teljesen összeomlott. Lehet akkor döntötte el, hogy elárulja Zhiont. – Letelepedett a fiú mellé és csendesen üldögéltek egy darabig. Hűvös szél borzolta meg körülöttük a füvet, és megnyekergette az ócska malom kerekét. Lillahnn tűnődve nézte a fiú arcát. Gondterheltnek látszott. Már éppen meg akarta kérdezni, hogy mi nyomja a lelkét, amikor Gwynn, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, megszólalt. 

- Tudod, nekem is van valami, amit el kell mondanom neked – megköszörülte a torkát és Ahnn szemébe nézett. – Valószínűleg elég sok minden fog majd a közeljövőben megváltozni körülöttünk. Először is ott van Prosperio, aki minden bizonnyal valami szörnyűségben fog majd mesterkedni. Ahogy ismerem a legváratlanabb pillanatban fog majd lecsapni. Szóval nem lankadhat a figyelmünk. Mivel apám segédje meghalt –bicsaklott el a hangja – engem nevezett ki az Öregek Tanácsa az utódnak. Ami azt jelenti, hogy ennek a nyűves falunak minden gondja és baja rám zúdult. Nem nagyon lesz szabadidőm, mert a faluban kell járkálnom, össze kell írnom mindent, hogy mit hoztak haza a férfiak, és mindent, hogy mi visznek eladni a nők, majd azt is, hogy mit sikerült eladni. Aztán az adót kell beszednem, meg mindenkinek a panaszkodását meg kell hallgatnom, újra be kell járnom azokra a béna istentiszteletekre, melyeket Prosperio tart, hogy ellenőrizzem a munkáját. Mondjuk így rajta tudom tartani a szemem. És meg tudom egy kicsit szorongatni – felsóhajtott. 

- Hű, te azán tényleg ki sem fogsz tudni látni a sok munkából – mondta letörten Lillahnn. Gwynn magához ölelte a lányt, majd egy csókot nyomott a homlokára. 

- Amint lesz szabad időm, azt igyekszem veled tölteni. Remélem Élantha nem bilincselt magához – jegyezte meg viccesen, mire a lány halványan elmosolyodott. 

- Élantha elég sok mindent követel tőlem. 

- De nem ezt akartad? – nézett a szemébe Gwynn. – Tudást szerettél volna. Ő az egyik legjobb mester, akit valaha kaphatsz – vigyorgott rá. Ahnn szíve megkönnyebbülten dobbant egyet. 

- Szóval nem tartasz önzőnek, amiért Élantha mellé szegődtem? 

- Ugyan már, a legjobb döntésed volt – borzolta meg a rövid, vörös fürtjeit. Ahnn pedig magához húzta a fiút és boldogan nyomott puszit a bal arcára, mire mind a ketten elpirultak. 

- Van még valami, amit el kell mondanom – szólalt meg újra Gwynn. – Az anyám újra terhes. 

- Ó! – kerekedett el a lány szeme. 

- Igen. Ó, bizony – komorodott el Gwynn. – Anyám csak kierőszakolt apámból egy új gyereket. Szó szerint… Nem nagyon lesz szabad a házunk körül lenned, Ahnn. Eddig se szívleltem, hogy ott voltál, és tudom, nem is lépsz be a küszöbön. De most mégjobban el kell kerülnöd azt a helyet. Sőt, a falut is. 

- Miért mondod ezt? 

- Anyám nagyon veszélyes, amikor új gyereket hoz a világra. Ha meglát téged a környéken… Félek, kárt tehet benned. Ő az, aki a legjobban hisz abban, hogy boszorkányok vagytok. És ha észrevesz, képes lenne téged megölni.