2017. december 18., hétfő

VIII. Kék tollak



Ahogy a fiú hazaért, már várta anyjának tombolását. Ám helyette nyikorgó hangokra lett figyelmes, a szülői ágy felől, amitől Gwynn teljességgel rosszul lett. Tudta, az anyja belerokkant abba, hogy öt fiúgyermekéből négy halott. Az Ezer Tó Földjén élő nők akkor érnek teljes értéket, ha fiút szülnek, és ha a fiaik tovább örökítik a családi vért. Ám csak Gwynn maradt. Serah pedig eltökélte, hogy még egy gyermeknek életet akar adni. Ebben férjének állapota sem akadályozta meg. Gwynn jobbnak látta, ha ismét kint alszik az udvaron. Az anyjára sosem tekintett tisztelettel, számára a nő halott volt, már kiskorában is. Serah gyenge idegzete rányomta a pecsétet a család életére. Apja elmondásaiból tudta, Aiden halála széthasította a lelkét, és megszűnt belőle minden rendes anyai ösztön. Állattá lett, aki minden áron utódokat akart szülni, de nevelni őket már nem tudta. Egyedül William emlékezett még a kedves, anyai ölelésre és gyengéd szavaira.
Gwynnre rázuhant a szomorúság, ahogy testvéreire gondolt. Hogy elterelje a gondolatait, apja műhelyébe ment. A hatalmas asztalon még ott feküdt a sellő teteme. Nem indult rohadásnak a teste, apja alaposan bekente egy tartósító balzsammal. Közelebb lépett a tetemhez, és belebámult a sötétlő szemüregébe. Kopoltyúk sorakoztak a sellő arcának mind két oldalán, a szeme alól egészen a válláig. Zöldes, felső teste fel volt nyitva, és a két gyomrot elválasztó hártya türelmesen várakozott arra, hogy kiszedjék onnan. A fiú ujjaival dobolni kezdett az asztalon, majd kezébe vette apjának szerszámait, és folytatta, amit az idősebb Mentho félbe hagyott. Számtalanszor figyelte apját boncolás közben. Ám, mindezek ellenére, az elején igen nehezen jött bele, és valószínűleg meg is sértette a hártyát, de csak nem adta fel. A végére már kezei hozzászoktak a szerszámokhoz, így egyre gyorsabban haladt. Végül megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, amikor végre az egész hártya a kezében volt. Elpakolta a kijelölt helyére a hártyát, majd elégedetten ült bele az egyik székbe. Fáradt volt, így pillanatokon belül elaludt.
Hárpia visításra ébred, a sáros padlón. A szék felborulva feküdt mellette. Kótyagosan állt lábra, szemén éberen ült a visszatérő rémálma. Ahogy egyre inkább magához tért rájött, hogy a hárpiák hangja is álmából jött. Minden éjszaka eljöttek. Kísértették, mintha csak szellemek lettek volna. Kísértette a múltja, és életének legnagyobb hibája. Tudatosan eltemetett magában mindent. Derekát dörzsölgetve kicsoszogott az udvarra, és kedvtelenül nézett szét a sáros udvaron. Csend volt, amit néha mocsári galambok turbékolása tört meg. Ahogy egyre idősebb lett, annál inkább kiábrándítónak találta a tájat. A ház felé igyekezett, és abban reménykedett, apja még életben legyen. Anyja már nem volt otthon, aminek kifejezetten örült. Nehezen lélegzett idős apja. Szája repedezett és véres volt, arca pedig egyre szürkébb lett. Attól félt, még ha meg is gyógyul, már nem lesz sose ereje teljében. Gyűlölte Wyrellt, amiért ezt tette vele. Felmerült benne a kérdés, hogy ha Lillahnn is boszorkány lenne, őt is gyűlölné-e. Elhessegette ezt a gondolatot, mert valószínűtlennek tartotta. Hitt a lányban. Ahogy apja ágyának a szélén ült, elővette a nyakláncot, és elgondolkodva nézte a benne kavargó boszorkányvért.
Egy olyan nő vére volt benne, aki embereket ölt. Lehet annak a vére, aki a faluba költözött és miatta halt éhen a második bátyja, Aiden. Vagy azé, aki elragadta Williamet. Mégis, megszépült kezében az egész medál, mert Ahnn adta neki. Szíve megdobbant, amikor a lány csodálatos mosolyára és lágy hangjára gondolt.
El kellett mennie Élantha házához. Minél hamarabb. Összeszedte magát, hátára lendítette a tegezt és az íjat, majd kilépett a házból. Miért is reménykedtem benne, hogy sütni fog a nap. Emelte égnek a szemét elkeseredtem. Ám első útja nem a rejtélyes nő házához vezetett, hanem a templom elé a szégyenfához. Már kisebb, csodálkozó tömeg gyűlt össze előtte. Gwynn odarohant. Sietve eloszlatta a tömeget, azzal érvelve, nincs semmi, amiről tudniuk kell. Ha a békés életüket szeretnék folytatni, ne akarják megtudni az igazságot. A falusiak mindennél jobban féltették a zavartalanul zajló, körkörösen futó életüket, így jobban látták, ha nem folynak bele a belső ügyekbe.
A fiú aggódva nézett a férfira, majd hirtelen szédülni kezdett, amikor baljós előérzete támadt. Kezét Avey nyakára tette. Majd az orra alá. Halott volt. Káromkodva rúgott bele a félfába.
- Ezt nem hiszem el… - zaklatottan a hajába túrt. Körbejárta a halottat, és szeme megakadt a tarkóján. Egy penge markolata állt ki belőle. Ez a falu belülről rohad. Visszhangzott a fejében. Remegve emelte arca elé ökölbe szorított kezét és mélyen beleharapott. Elképesztő düh öntötte el. Segítenie kellett volna rajta aznap este, nem pedig magára hagyni. Apjának legjobb barátja volt. Dermedten állt ott, mint aki képtelen bármit is cselekedni. A legnagyobb hibát követte el. Nem a falu érdekeit nézte. Egy valakit helyezett minden elé, és ez lett az eredménye. Újabb áldozatok. Mert ő, Gwynn Mentho felelőtlenül cselekedett. Be kellett volna mennie a templomba, hogy kérje, szedjék ki a bilincsekből. De tudta, aki odabent van csak arra vár, hogy betérjen. Így csak állt meredten a halott férfi mögött és a tarkóba mélyedt pengét bámulta. 
- Gwynn? Gwynn! – a fiú a hang irányába fordult, de nem igazán fogta fel, hogy ki áll vele szemben. Lillahnn gyorsan megértette a helyzetet, így megragadta a fiú kezét és gyengéden arrébb húzta a szégyenfától.
- Még egy ártatlan ember halt meg a szégyenfán. Még egy ártatlan, akinek nem tudtam… - a lány hirtelen megtorpant és szorosan magához ölelte. Nem mondott semmit. Nem volt rá szükség. Sokáig álltak így. Lillahnn érezte, hogy a fiú minden porcikájában reszket. Túl sokat vállalt magára, és kemény igazságérzete most mardossa a lelkiismeretét. Végül halk hangon megszólalt.
- Omolj össze, vádold magad. Légy gyenge. Ez vagy te igazából. Egy ember, aki a nagy súlyoktól összeroppan. Mindenki csak egy ember. Semmi több. Csak állj újra talpra. Találj vissza ahhoz, aki vagy. Én pedig megmutatom az utat, ami újra önmagadhoz vezet – a lány mélyen a fiú bánattól ragyogó szemébe nézett. Gwynnek az az érzése maradt, a lány a lelkébe lát. Felemelte a kezét és gyengéden megfogta az arcát.
- Akkor mutasd az utat, Lidércfényem – mosolygott rá szívfájdítóan Lillahnnra. A lány pedig úgy belepirult, hogy a fú mellkasába temette az arcát.
Lidércfény általános jelenség volt az Ezer Tó mocsaras vidékén. Az eltévedt halászoknak a csodát jelentette. Apró, jóságos lélek volt, aki néha-néha feltűnt és táncolt a víz tetején. És ha egy eltévedt halásszal kereszteződött az útja, hazavezette őt.
Lillahnn kézen fogta, miközben a malom felé vezette. Útközben pironkodva szorongatta a fiú erős, kellemesen meleg kezét, miközben hajkendőjét igyekezett a szeme elé húzni. Gwynn egész úton szellemként követte. Ahogy a malomhoz értek a lány elkezdett beszélni.
- Van egy ötletem! – Gwynn összeráncolt szemekkel nézett a lányra. – Szeretnélek jobban megismerni. Játszunk egy játékot! Mind a ketten mondunk egymásnak valamit, ami érdekes lehet. Vagy – pirult el – olyasmit, amit még senki sem tud. Bár lehet, ez túl bizalmas dolog lenne. Hiszen, csak pár napja ismerjük egymást. Lehet nem is lenne jogom ilyet kérni tőled.
- Ahnn.
- Lehet, hogy ezzel azt hiszed, hogy valami titkot akarok belőled kiszedni.
- Ahnn! Nyugodj meg.
- Bocsánat. Túlságosan elragadott a lendület – motyogta zavartan, a kék vászonruháját gyűrögetve.
- Tetszik az ötlet.
- Tényleg? – pillantott a fiúra ragyogó tekintettel a lány. Gwynn zavartan megköszörülte a torkát. Bólintott.
- Én is meg szeretnélek ismerni – mosolygott szomorúan. Bár igyekezett minél inkább leplezni, Ahnn tudta, hogy még mindig a reggeli eseten agyal.
- Mondjuk valamit. Egy mondatot. Ha pedig a másikat érdekli, akkor feltehet hozzá egy kérdést. De csak egyet.
- Ennek mi értelme van így? – kérdezte kíváncsian Gwynn.
- Csak azt mondjuk el, amit a legfontosabbnak tartunk – mosolygott a fiúra Lillahnn.
- Igazad lehet – sóhajtott a fiú. Ám mielőtt letelepedett volna a viszonylag száraz fűre, Lillahnn felé nyúlt, és lerántotta a fejéről a kendőt. A lány hullámzó, vörös haja a hátára omlott. – Így sokkal szebb vagy – nézett a szemébe, majd kendőt a kezében tartva leült a fűre. Ahnn pirosló arccal álldogált egy darabig, majd fürtjeit zavartan csavargatva helyet foglalt ő is, Gwynn előtt.
- Nos, akkor, azt hiszem, én kezdem. – Megköszörülte a torkát. – Szerettem volna kislánykoromban béka lenni.
- Béka?! – kerekedett ki Gwynn szeme.
- Tudod, Szirtkertben nem voltak békák. Voltak kosok, kecskék, szirti sasok, ember nélküli árnyékok, barlang trollok, kőfejtők, törpök, vámpírok. De békák nem. Sehol egy béka. Én pedig úgy gondoltam, hogy a békák a tavakon keresztül ismerik az összes vizet, az összes élőlénnyel együtt. Annyira be voltunk zárva a testvéremmel. Annyira meg akartam ismerni a világot. Akkor úgy láttam, a békák a legbölcsebbek a világon.
- Már akkor szabad akartál lenni – nevetett fel Gwynn. Lillahnn teljesen megkönnyebbült, amiért a fiú egy kis időre megfeledkezett a nyomasztó gondolatairól.
- Valahogy úgy – mosolygott ő is.
- Akkor most én jövök. Úgy három évvel ezelőtt elloptam egy könyvet az iskolából, Kyle és a többiek társaságában.
- Milyen könyvet?
- Egy nagyon ósdi mű volt. Vaskos, régi kötésű, cikornyás betűkkel. Az időről szólt. Egy fejezetet olvastam el, éppen templomban kellett ülnöm a testvéreimmel. Idő az időnk előtt. Azt hiszem, ez volt a címe – a lány arca felragyogott.
- Az a Vándorok Írásai! Apánk ebből olvasott fel nekünk minden este. Minden egyes betűjét szerettem. Igazi nagy klasszikus. Akármennyire is pogány és betiltott mű.
- Nem is tudtam, hogy be van tiltva. Nem volt veszélyes ilyen könyvvel a birtokotokban? Ha megtudják, akkor vagyonelkobzás jár érte és földvesztés.
- Ugyan már – vonta meg a vállát, keserű arckifejezéssel a lány. – Nekünk se vagyonunk se földünk. Mindet elvették – sütötte le a szemét. Egy pillanatra elhallgatott, de mielőtt Gwynn bármit is mondhatott volna, hirtelen és hangosan megszólalt. – Most nem is olyan fontos ez! – kiáltott fel. - Megint én jövök!
Sokáig beszélgettek így, és egyre közelebb kerültek egymáshoz. Gwynn lelki békéje kezdett helyre billenni. Úgy érezte képes elmesélni neki a történetét. Amit a legmélyebbre temetett magában. Újra ő került sorra.
- Van valami, amit nem tud senki, csak én. De azt is hazugságként hitettem el magammal, pedig tudom az igazat. Tudnod kell, milyen vagyok. A játékon kívül mondom el neked. Mesélni fogok. – Ahnn aggodalmasan nézett rá, és a fiú máris úgy érezte, egészen belelát a lelkébe. Nehezen felsóhajtott.
- Négy testvérem volt. Az első bátyámról, Williamról, nem tudom, meséltem-e neked. Ő volt az, aki a többi fiatal hajóssal eltűnt. Majd csak a hulláik értek partra. Akkor halt meg, amikor csak pár hónapja költöztetek ide. A második bátyámat, Aident sosem ismertem. Meghalt a boszorkány okozta dögvészben. – Lillahnn lassan bólintott, miközben várakozóan rágcsálta az alsó ajkát. – Evoy volt a harmadik. Ő… és az öcsém készítették azt az íjat, amit anyám a tűzre vetett. Nos, Evoy... Evoyt az apám kitagadta. Megölte az egyik kereskedői partnerének a fiát. Volt egy lány, akiért versenyeztek – Gwynn még most sem tudta elhinni, hogy ilyesmire vetemedett az ő jámbor lelkű testvére. – Sose tudott egy halat se megölni, inkább visszaengedte a vízbe. Azt hiszem csúnyán rákenték az ügyet. Ám az éppen elég volt arra, hogy az apám kitagadja. Elragadták az indulatai, és vezető létére nem gondolkodott. Evoy gyógyítóként ment a seregbe. Most egy névtelen sírgödörben fekszik valahol. Tudod - nézett fel egy pillanatra a lányra -, mi szívós emberek vagyunk errefelé. Kemények. A halál az éltünk része. Nem gyászolunk túl sokat. Tovább lépünk. De az, hogy öt testvérből négy halott. Kissé megviseli az embert. Főleg, hogy Balthasar... – a hangja megremegett. Lillahnn közelebb térdelt a fiúhoz, és megfogta az ökölbe szorított kezét. Most sem szólt semmit, csak nézte Gwynnt.
- Ahnn, én öltem meg őt. Én tettem! – szakadt fel szívének legmélyéről a vallomás. Oly keservesen mondta ki e szavakat, hogy a lány attól rettegett, menten belepusztul a lelke. Gwynn nem mert most sem Lillahnn szemébe nézni, így csak a kezét bámulta, ami az ökleit szorongatta. Remegő, elcsukló hangon folytatta.
 – Tudod, amikor kölyök voltam, elegem volt az egész faluból. Tombolni akartam. A szabályok ellen. A fullasztó dogmák ellen. Összeálltam pár gyerekkel. Kyle is köztük volt. Mindenféle szabályelleneset csináltunk. Elloptuk a kifogott szállítmányt. Megzavartuk a misét. Házakból loptunk, éjszaka riogattuk a falusiakat. Az egészbe belerángattam Balt is. Az ikertestvérem volt, bár mindenki úgy állt hozzánk, hogy én vagyok az idősebb. Én voltam az erősebb, ő meg az okosabb. Sokkal jobban járt volna mindenki, ha ő maradt volna meg. Tökéletes Vezető lehetett volna belőle. Apám azt mondta, úgy néz ki, mint anyám, és úgy is viselkedik. Mert anyám ilyen volt, mielőtt össze nem tört. Én pedig nem is tudom kire hasonlítottam. Nem is érdekelt.
Három évvel ezelőtt azt terveztük, hogy megkeressük a hárpiák fészkét. Nem akarta, hogy menjünk, én pedig csak erősködtem, hogy jó móka lesz. Felkerestük a fészket. A Pokol pedig elszabadult. Kék tollak zuhantak az égből. Elragadták néhányunkat. Engem is és Balt is. A fészkükben raktak le minket. Bal megsérült, súlyosabban, mint én. Leszakadt a füle, és a vállai széttörtek. Odamentem hozzá, de elborzadtam. Nem akartam egyszerűen úgy végezni, mint ő. Tehetetlenül feküdt, és közben mondta, hogy mentsem meg. Segítsek neki. A kék tollak a fészekben, a sok koponya, és vér. Nem akartam egy koponyaként végezni. Ott hagytam. Amikor a hárpia rávetette magát. Hallottam, ahogy elválasztja a fejét a testétől… És hallottam, ahogy engem átkoz… - erőtlenül temette az arcát Lillahnn vállába. A lány bőréből édes illat áradt. Lillahnn egyik kezével a fiú haját simogatta.
Kis idő elteltével a lány felemelte a fiú arcát, majd homlokát az övének támasztotta. Nem volt szükség arra, hogy megszólaljon. A csöndet Gwynn törte meg.
- Miért nem borzadsz el tőlem?
- Láttam embereket dühből gyilkolni. Láttam szörnyetegeket örömből ölni. Láttam olyanokat, akik áratlanokat fosztanak meg az élettől. Te ezek közül egyik sem vagy. Gyilkosságnak számít? Meglehet... De attól a naptól harcolsz másokért. Ezért visel meg annyira, ha valaki úgy hal meg, hogy nem segítettél rajta – emelte fel a fejét és a fiú szemébe nézett. - Te számomra mindig is Gwynn maradsz. Nem pedig egy gyilkos. 
- Elképesztő vagy. Ahogy rám nézel, úgy érzem, mindent tudsz rólam. Mégis hagyod, hogy én beszéljek. Rám nézel, és máris bőr és csontok nélkül létezem. Nem marad más előtted, csak az én lelkem. Ilyen tisztán nem léteztem senki előtt – Gwynn gyengéden beletúrt a lány dús hajába. Lillahnn csak zavartan nézett tovább a fiú szemébe, miközben milliónyi szitakötő szabadult el a testében. Sose hitte volna, hogy a boldogságtól valakit ájulás is kerülgethet. Bár az öreg Mortimer mindig is mondogatta a lányainak, majd jön egy ifjú lovag, aki úgy felkorbácsolja az érzelmeiket, mint a vad Shadan homokját, a Tűzrétből jött veszedelmes vihar.
- Megpillantottam hát, a lelked így nálam is maradt – mondta lágy hangon Lillahnn.
- Így igaz, de cserébe én is ellopok valamit – suttogta Gwynn, majd megcsókolta a lány puha ajkát. 

5 megjegyzés:

  1. Szia,

    Elég nagy érzelem bomba volt ez a rész. Tetszett, hogy kimerte, kitudta mondani a titkát és ezzel magának is beismerte végre, mit érez és hogy Lillahnn kiállt mellette. No és az a csók :3

    Várom a folytatást.
    Brukú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :D
      Annyira izgultam én is, hogy na, mi lesz itt, és csak önálló életre keltek a karakterek. :DD Még én is vigyorogva ültem a csóknál, hogy véégree csak összejött. XD
      Köszönöm a visszajelzést, igyekszem minél hamarabb hozni a következő felyezetet. ^^

      Moro

      Törlés
  2. Szia!

    Hát, ha létezik olyan, hogy "kedvenc fejezet", akkor azt hiszem, az enyém ez.
    Olyan rétegeket fejtettél le a karakterekről... Engedted, hogy a lehető legmélyebben megismerjük és ezáltal megértsük a szereplőt. Ez egy csodálatos dolog és nagy élvezet volt olvasni! A rövidebb kommentből is érezheted, hogy elállt a szavam. :D
    Nagyon örülök, hogy olvashatom az írásodat! Ha csak ennyi következménye lenne a blogom elindításának, már akkor is boldog lennék. :D

    Henna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      NAgyon örülök neki, hogy ennyire tetszett ez a fejezet! :3 Igyekeztem tényleg jobban rámenni a karakterekre és úgy látom, akkor sikerült a célom! ^^
      Nagyon szépen köszönöm! ^^
      Azért én is nagyon örülök a te blogodnak! :3

      Moro

      Törlés
    2. Tündér vagy! :D (vagy egy jó boszorka?? :O xD)

      Törlés