2017. október 14., szombat

V. "Tavak hátán súlyos csónak"

Gwynn nehezen cipelte be apja elernyedt testét a házukig. Hajnalodott, a legtöbb falusi nem is volt otthon. Sokszor megbotlott útközben, de nem esett el. Karjai egészen elzsibbadtak és már óráknak tűnt az a pár méter a háta mögött, de a házuk is mintha egyre messzebb került volna. Ködkoboldok neszeztek valahol a környéken, néha egy-egy kacsa hápogott fel hirtelen, és némult el épp olyan gyorsan. Gwynn apja továbbra is eszméletlen állapotban volt, nehéz bakancsa girbegurba vonalat vésett a sáros talajba, ahogy fia próbálta vonszolni. Gwynn egyszer csak érezte, mintha kissé könnyebbé vált volna a férfi, így reménykedve pillantott hátra, hátha felébredt az apja. Ám egészen nagy meglepetésben volt része. Két ködkobold pislogott rá apró szürke szemekkel, és rezgő fülekkel. Zsákmányuk a közelben pihent élettelenül. Gwynn elképedve pislogott a kis lényekre, akik a férfi jobb és bal lábát szorongatták a vaskos kezeikkel. A fiú hirtelen azt hitte a ködkoboldok meg akarják ízlelni az apja vérét, de mielőtt teljes pánikba esett volna a gondolatra, a furcsa kis lények csak álltak az idősebbik Mentho lábát a kezükben fogva és Gwynn felé hallgatóztak. A fiú rájött, hogy ezt a két koboldot hagyta elmenekülni galambbal a kezükben. Mivel nem igen tudott erre a meglepő cselekedetre szavakat találni, csak előre fordította a fejét és hihetetlenkedve vitte tovább apját a házhoz. Amint végre haza értek kinyögött egy köszönömöt mire a válasz erős fel-le fülmozgás volt, majd a ködkoboldok el is iszkoltak, bele a hajnali derengésbe. Apja ekkor hörgő hangot adott ki, mint akit valami kínoz belülről. Fia nem törődve azzal, mi lesz a következménye, bekiabált a házba az anyjáért. Nem sokkal később felgyúlt a világosság a szobában és nyílt az ajtó. Ahogy anyja kilépett, és megpillantotta őket, kérdezés nélkül átvette a férjét, majd együtt bevitték és lefektették az ágyra. Serah némán, és gyakorlottan tett-vett a férfi körül, izzadt homlokát törölgette, gyógyteát főzött. Teljesen józan volt. Mivel Gwynn nem sokat tudott már segíteni, otthagyta szüleit a házban, és kiment a szabadba, majd leült a szokásos helyére a verandán. Csak most tört rá a kimerültség, melyet a kalandja és apja cipelése okozott. Lassan elnyomta az álom, majd az oldalára borulva elaludt a hűvös padlózaton.
Sikoltásra riadt fel, majd miután a földre zuhant már teljességgel éber volt. Anyja szaladt ki a házból, kezét szürke kötényébe törölgetve.
- Mi történt? – csavargatta kérdezés közben a fejét. – Gwynn te meg miért alszol a sárban?!
- Nem tudom mi történt, és nem aludtam itt. Legurultam.
- Szedd össze magad, és legközelebb inkább a saját ágyadban aludj. Eredj csak, nézd meg mi ez a lárma! – hessegette a feltápászkodó fiát a hang irányába. Gwynn éppen morogni készült volna valamit, amikor az egyik fiatal férfi rohanva megtorpant a házuk előtt. Avey volt, apjának egyik tanácsosa.
- Nemrég érkeztünk vissza a halászatról – hadarta minden kertelés nélkül. – Két halott – Gwynn anyja megmarkolta a ruháját a szíve előtt.
- Ki… Kik azok?
- Arnold Hiwe és a fia, Kyle.
- Kyle? – kerekedett el Gwynn szeme.
- Daye most szedi ki őket a csónakból. Már ami… Maradt belőlük.
- Mégis mi történt velük? – kérdezte remegő hangon Serah.
- Prosperio is ott van. Megvizsgálta őket. Boszorkány tette.
- Prosperio minden ilyen halálesetre azt mondja, hogy boszorkány volt – szólalt meg gyanakodva Gwynn.
- Fiam, a te naivitásodra egy új szót kellene kitalálni! – csattant fel az anyja idegesen. – Aiden… William is… - tört ki könnyekbe az anyja. Nem is tudta tovább folytatni, csak zokogva bement a házba. Elővett egy üveg alkoholt és a falhoz lerogyva inni kezdett. Gwynn fejcsóválva nézett utána, majd a férfihoz indult.
- Mi maradt belőlük?
- Nos, mintha valami kiszívta volta belőlük az életet… A lelküket. Összeaszódtak, mint nagyanyám legnagyobb jóindulattal paradicsomnak nevezett zöldségszerzeményei. Az a Kyle kölyök sunyi egy ember volt, de talán nem kívántam volna ezt neki. Viszont, a faluszéli lakosainknak nem lenne ajánlatos kijönni. Sőt, az sem túl jó, hogy itt élnek. De ahogy elnézlek, nem nagyon hiszed el azt a boszorkányhistóriát.
- Nem szeretek történetek alapján ítélkezni.
- Akár csak az apád! Nos, talán ez elég bizonyíték lesz neked, ha megpillantod őket. Már biztos a templomban vannak. Prosperio túl akar esni a szertartásokon, hogy aztán a falusiakra bízza a dolgot – mondta majd útnak indult, Gwynn pedig követte.
- Anyádra nem kéne ránézni? – pillantott rá útközben. Gwynn egy ideig kerülte a tekintetét. A falusiak között nem volt titok az anyja viselkedése, sem a viták, melyeket produkált, de általában nem hánytorgatták fel a másik előtt az ilyen eseteket. Ahogy a templom ódon, kőből épült falaihoz értek, szokatlanul nagy nyüzsgés volt. Öregek és gyerekek keveredtek a férfiak és nők tengerébe, miközben nyakukat nyújtogatták. A lépcső tetején Prosperio állt, sötétlila csuhában feszített, nyakában aranyozott, drágaköves kereszt himbálózott, kezeit kitárta és prédikált az elvakult híveknek. Gesztikulálásából arra lehetett következtetni, hogy már egy ideje tartja a valószínűleg roppant csodálatos és felemelő prédikációját.
- Éjszaka már nincs béke a lelkünknek! Először csak az éhség szabadult telkeinkre! Majd a fiatal gyermekeink élete kellett nekik! És most újból lecsaptak! Fiainknak a lelkét elrabolták ismét, és már soha többé nem csatlakozhatnak az Úr asztalához! Gyalázat, Ó Irgalmas Atyánk, szólítalak! Óvd ezt a népet a boszorkányok karmaitól! Imádkozzunk! – tárta szét az köd és sötét felhők általtakart ég felé a kezét. A falusiak összekulcsolt kezükkel dünnyögni kezdtek, melynek hallatán Gwynnt mindig is kirázta a hideg. Amint véget ért a szertartás, Prosperio eloszlatta a kíváncsi tömeget, és már csak a halottak hozzátartozói maradtak ott. Ahogy megpillantották a közeledő Gwynnt, Kyle anyját odébb terelték. Prosperio megvetően horkant fel.
- Te meg mit keresel itt? Az apáddal akarok beszélni!
- Az apám beteg. Kötelességem ideiglenesen átvenni a feladatát.
- Nem hiszem, hogy egy olyan kölyök, mint te, képes lenne eznnek a szörnyen gyalázatos eseménynek a hátterébe látni. Nos, ha az apád nincs jó állapotban, akkor kénytelen leszek nélküle intézkedni – horkantott fel, miközben fekete karikás szemeivel végigmérte a fiút, majd megvetően hátat fordítva a templomba igyekezett.
- Na, ehhez nekem is van egy-két szavam, atya! – emelte fel a hangját Avey. – Pontosan tudod a szabályokat, igazam van? Hadd ne kelljen figyelmeztetnem, mi történik, ha pont te, atya, éppen megszeged ezeket. A prédikálás és a szavak jogát te kaptad meg, az tény. Viszont ki is az, aki a parancsok jogával él?  Csak nem a falu vezetője? És minő meglepő! Utána a rangsorban a fia következik. Úgyhogy fordulj vissza, és legyél szíves rendesen kommunikálni velünk! – Prosperio kezei egy pillanatra ökölbe szorultak, és ujjai teljesen elfehéredtek. Sovány vállai megremegtek, majd lassan feléjük fordult. Erős arccsontjai élesen keretezték sovány arcát.
- Szerintem, eléggé nyilvánvaló, hogy kik is követték el ezt a szörnyű, istenkáromló tettet. Javaslom, minél előbb vessük őket a máglyára.
- Mi miatt gyanakszol erre, atya? – húzta össze a szemöldökét Gwynn.
- Nézd, te gyerek! Kik azok, akik képesek az emberek között úgy élni, mintha a mi fajtánk lenne? Természetesen csak ők. És míg betelepszenek egy faluba, az teljesen elférgesedik. Meghalnak az emberek. Eltűnik az élelem. Apádnak erről már évek óta beszélek, de nem hajlandó rám figyelni! Ez is bizonyítja, hogy alkalmatlan a falu vezetésére. Javaslom, hogy vegyük figyelembe az én tapasztalatomat! Számos boszorkányt küldtem el a halálba, mielőtt erre az istenverte… akarom mondani áldott vidékre érkeztem. Itt viszont nem hajlandóak az én tudásommal és tapasztalatommal együttműködve elpusztítani a Gonoszt! Tobias Mentho alkalmatlan a vezetésre, ráadásul a legnehezebb percekben éppen betegeskedik! Javaslom rendkívüli okok miatt, az eddigi hagyományokkal ellentétben szavazzunk meg egy új vezetőt, aki képes megtenni a szükséges lépéseket a falu védelmében! – tárta szét az ég felé mindkét kezét, szónoklata közben. Gwynn gyanakodva végigmérte őt.
- Meghalt két ember. Gyászolnak a rokonaik. A temetést gyorsan le kell bonyolítani. És te, atya, te meg azzal jössz nekem, hogy ezekben a pillanatokban szavazzanak meg az Öregek új Vezetőnek? – Prosoerio idegesen össze rezzent, miközben Gwynn folytatta. – Ha valami katasztrofális esemény történik, és a jelenlegi vezető nem képes ellátni a feladatát, akkor a rangsorban a legközelebb álló ember kapja meg ideiglenesen a feladatát. Miután a veszély elhárult, de az igazi vezető még mindig cselekvésképtelen, akkor kell az Öregek elé járulni, hogy ideje megválasztani az utódot. Ami minden esetben a legidősebb fia lesz. Viszont rendkívüli esetben, ha nincsen élő fiú rokona a faluban, akkor a tanácsadója lesz a következő vezető. Semmiképpen sem a pap. És azt kell, hogy mondjam, ebben a rendszerben pont az egyház által kiküldött személyre esne legkevésbé az Öregek választása, bármennyire is hívők. Mert van az a veszély, amit Isten küldötte és az ostoba imái sem képesek megállítani! Így hát, Prosperio, ki kell, hogy ábrándítsalak, te sosem leszel ennek a falunak az élén vezető. Valamint, mivel megkísérelted apám helyét átvenni, csak úgy szólok, hogy minden bizalmam elveszítetted.
- Te kis ostoba! – szűrte ki a fogai közül a pap. – Hát nem látod, mi folyik a faluban?
- Pontosan jól látom. Most pedig megnézem a testeket – kerülte ki az idegesen tátogó atyát és Avey kíséretében. A kőtemplom az Ezer Tó Vidékén igen elterjedt épület volt. Erős falai sóval és ezüstporral voltak összetapasztva, így szinte az összes sötétség szülte teremtmény ellen védelmet nyújtottak. Sötét pincéjükben olykor-olykor súlyosan beteg lakosok lehelték ki mindentől elzárva a lelkeiket. Az oltár fölött csillár lógott, 14 gyertyával világosságot ontva ki magából. A ravatalozó szintén a templom volt, kőből kialakított tömbön feküdtek a mindig készen lévő koporsókban az odavitt testek.
Gwynn belepillantott a nyitott koporsókba. Az egykor magas, kissé túl vézna, aránytalan testfelépítésű Kyle lecsukódott szemekkel feküdt előtte. Szinte a felére zsugorodott, vézna kezei és lábai csupán lötyögő bőrből és a csontból álltak. Feje túlságosan nagynak hatott a testéhez képest, lecsukódott szemhéján keresztül is erősen látszott, hogy szemei kiguvadtak, a haja kihullott. Az apját már nem merte megnézni.
- Minden lelket kiszívtak belőlük.
- Úgy van – felelte Avey. – Ezt csak mágikus teremtmény tehette. És ne próbáld tagadni, de te is tudod, hogy a tavakon nem él ilyen lény, aki az emberek lelkét szívja el. Apád is tudja, mindenki tudja.
- Amikor most, legutóbb kihajóztam apámmal, már nem tudom, nappal volt e, vagy éjszaka, de egy furcsa fekete lény támadt meg minket. Mintha minden erőnket ki akarta volna szívni. Apám nagyon megviselte, most is beteg.
- Ez váratlanul ért! – kiáltotta döbbenten Avey. – Két dologra enged következtetni. Vagy ketten voltak, ami még inkább fenyegetést jelent Mortimer családjára nézve, vagy valami új vízi szörnyeteg látott napvilágot. Hogy őszinte legyek, az előbbire gyanakszom. Viszont ennél is fontosabb, hogy napnyugta előtt előkészüljünk a temetésre. Ha minden jól megy, egy óra múlva már el tudjuk őket temetni. Megyek, elintézem a további szükséges lépéseket, te pedig gondoskodj apádról – veregette vállon a fiút, miközben sietve kifelé indult. Gwynn jó ideig még elgondolkodva ácsorgott a koporsók mellett, majd miután eszébe villant valami, ő is gyorsan kisietett.
Lillahnn nem volt sehol, hiába kereste. Össze volt zavarodva. A faluban, ha valaki egy szörnyű esemény után eltűnt, és bujdokolt, akkor ő volt a felelős a történtekért. Egyre jobban belefészkelte Gwynnbe magát ez a gondolat. Minden erejével azon volt, hogy kiverje magából a baljós megérzést, de az végül felül kerekedett rajta. Végül felhagyott a lány keresésével, és haza indult. Még volt negyed órája a temetés előtt. Az anyja nem volt otthon. Volt egy halvány sejtése, hol lehet, de már nem is nagyon izgatta fel magát ezen. Az apja haldoklott, nem volt e felől semmi kétsége. Mindig egy árnyalattal szürkébb és egy kicsivel soványabb lett. Valami lassan, és kíméletlenül szívta el az erejét. Kikevert gyorsan egy gyógynövényes keveréket, melyet a megszállás és a rontások ellen volt hatásos. Bár megállítani és előzni ezt a furcsa erőt nem tudta, a folyamatot viszonylag lelassította. Nem tudta, helyes döntés volt-e. Vagy tovább húzta az így is kíméletlen szenvedését, vagy pedig esélyt adott neki a túlélésre. Megszólalt a harang, és jelezte a temetés közeledtét. Nehéz szívvel hagyta magára az apját.
A templom felé áramlott a falu lakossága, a halotti beszédre. Gwynn jobbnak látta, ha nem megy be. Így is néha-néha kihallatszott pár beszédfoszlány, amitől felfordult a gyomra. Lassan közeledett a napnyugta ideje. Prosperio mindig is szeretett órákon át prédikálni. Ahogy kint álldogált és körbenézett a csendes kissé ködös faluban, valaki megszólította a háta mögül.
- Meghaltak? – Gwynn megugrott és hátra pördült ijedtében. Lillahnn volt. Csak bólintott egyet. Pár percig csöndben álltak egymással szemben. Már éppen felemelte volna a hangját Gwynn, amikor észrevett valamit a lány arcán.
- Mi történt veled?
- Semmi… Semmi érdekes – húzódott hátra, miközben igyekezte az arcát eltakarni. Gwynn viszont gyorsabb volt. Határozottan, de nem túl erősen megfogta a lány karját, mire halkan felkiáltott. A fiú gyorsan elengedte a kezét, mire Lillahnn automatikusan maga elé kapta és a bal kezével dörzsölgette.
- Bocsáss meg, túl szorosan fogtalak.
- Nem… nem, azzal semmi baj… - dadogta. Valami miatt nagyon félt. A templomból kiszűrődő fény rájuk vetődött. Gwynn szeme pedig a döbbenettől elkerekedett. Az arca véraláfutásos volt, és több mély horzsolás is tarkította. A jobb keze pedig be volt kötözve.
- Ahnn, mi történt veled?!
- Én… én… elestem – motyogta, miközben gyorsan elkapta a tekintetét a fiúról.
- Ne hazudj! – válaszolt erős hangján kissé hangosan Gwynn. Lillahnn ettől még jobban megijedt, szeme pedig könnyes lett. A fiú pedig megbánta, hogy így elragadták az indulatai.
- Én… én téged kerestelek, de nem találtalak sehol, nem szóltál, hogy elmész. Aztán amint haza indultam már sötét volt. Nem ismerem annyira az éjszakát erre felé, mint ti… Kyle… Kyle elkapott. És megvert…
- Megvert? – tátotta el csodálkozva a száját Gwynn. - Mikor?
- Tegnap… És most, most pedig, most ő halott… - suttogta Lillahnn. Gwynn eközben rájött valamire. Már épp kérdezni akart volna, amikor újra felkongott a harang, és felhangzott a sirató. Gwynn ösztönösen a falhoz terelte a lányt. Ő a ház sarkának támaszkodott. 
- Ne félj. Többet nem hagyom, hogy bántsanak – suttogta, mire érezte, hogy Lillahnn apró keze megszorította hátul a ruháját, és homlokát a hátának támasztotta. A falusiak zengő hanggal és áhítattal lépdeltek ki a templomból. Elől vonult Prosperio keresztet tartva maga előtt. Őt követték a koporsó vivők, a közeli hozzátartozók, az Öregek, végül pedig a többi lakó. Az asszonyok zengő hangja megült a ködben, miközben énekeltek.

Tavak hátán súlyos csónak
visz tovább, visz tovább.
Ködben rejlő éj anyánk
emel fel, emel fel.

- Te nem tartasz velük? – kérdezte Lillahnn. Gwynn megrázta a fejét.
- Nem szeretem a temetéseket. Túl formális. Túl erőltetett. Legszívesebben a bátyámat is úgy temettem volna el, hogy egyedül csak a családom körében dobom a vízre.
- Féled a halált? – kérdezte hirtelen Lillahnn.
- Nem különösebben. A halál csak egy másik létbe vezet. Nincs okom félni tőle.
- Ezt gondolod akkor is, amikor egy szeretted meghal?  
 Gwynn hallgatásba merült.
- Ezt bonyolult lenne elmagyarázni. Talán nem is tudnám. De röviden, nehezebb a másik halálát elfogadni, és azt, hogy igazából ha nem semmisült meg a lelke, akkor talán egy szebb életbe kerül.
 Lillahnn nem válaszolt. A fiúnak úgy tűnt, más véleményen van, csak nem akart most vitába szállni vele. Az ének egyre távolabbról hallatszott, amint elérték a vizet, teljesen elnémult a tömeg. A Gwynn eközben erősen gondolkodott, és lassan kirajzolódott előtte valami, amit eddig nem vett észre. Pontosabban nem akart észrevenni. Az zökkentette vissza a jelenbe, hogy érezte Lillahnn kíváncsian nézegetett ki a válla mögül a tömeg felé.
- Ez a temetés csak az Ezer Tóra jellemző.
- Miért? Miben másabb, mint a többi országban? – kérdezte kíváncsian a lány, aki szinte el is feledkezett a félelméről.
- Nagy erre felé a sötétség. Ha valakit egyszerűen eltemetnénk a földbe, rögtönk megszállná valami, ami miatt élőhalottá, vagy vámpírrá, esetleg Éjvaddá, vagy állatok esetében Éjjeljáróvá válna a lélek. A sötétség a föld alatt a legnagyobb erővel bír. Oda nem szűrődik be a fény. És nem menti meg a testet és a benne szunnyadó frissen elhalt lelket semmi. Mielőtt a lélek véglegesen elszállna a testből, hogy új körforgásba kerüljön, a sötétség elkapja, és valami újat teremt belőle. Az országba nem ér le a napfény, csak évente egyszer. Így az nem lehet a segítségünkre. Ezért mi nem a földbe temetjük a halottakat, hanem vízre bocsájtjuk. Ott nem válnak rosszá, hanem a hullámok és a lakó felfalják a testet.
- Igazán érdekes megoldás. Talán a többi ország is hasznosíthatná, ahol van folyó.
- Nem feltétlenül. Mi azért tudjuk így elbocsájtani a testet, mert a ködben, a víz felszínén és a hullámok alatt sok olyan élőlény él, akik képesek úgy elpusztítani a testet, hogy utána semmi se szállja meg. Ha egy átlagos tengerre, vagy folyóra küldenénk a halotti csónakot, ugyan úgy járna, mintha mi itt elföldelnénk. Nem nagyon tudok sokat a környező országokról. De azt biztosan mondhatom, hogy mindenhol a körülményeknek megfelelően kell, hogy eltemessék a halottat.
- A világ nem csupán ilyen emberekből áll, Gwynn – suttogta szomorúan Lillahnn.
- Meglehet. De amíg nem megyek el más országba, addig szeretném ezt hinni, hogy legalább a halottaktól megvédik magukat az emberek.
- Túlságosan hiszel a jóban. Egyszer e miatt a hited miatt fogsz nagyon csalódni – erre Gwynn hátra fordította a fejét, hogy valami frappánsat válaszoljon, de tekintete egy igéző szempárba ütközött.
- Van valami, amit meg akarok kérdezni tőled. Most még dolgom van, de találkozzunk az öreg malomnál.
- Rendben.
- Ne félj, Kyle már többé soha nem fog rád kezet emelni. Ha nem lenne halott, én öltem volna meg.
- Miért védesz ennyire? - suttogta nagyokat pislogva Lillahnn.
- Mert látni szeretném, ahogy élsz – mosolygott rá Gwynn. Lillahnn arca a pirosló sebek ellenére is még jobban elvörösödött. Fejkendőjét a szeme elé húzta, majd csendben ellépett a fiútól.
- Várni foglak – suttogta, majd elszaladt és alakja beleveszett a ködbe. Gwynn hosszasan nézett utána, majd miután Avey vissza tért néhány szót váltott vele.
- Mindenképpen fel akarja gyújtani a házukat – vágott rögtön a közepébe Avey.
- Meg kell akadályoznod. Ha kell az Öregek segítségével.
- Az Öregekkel? Hiszen ők is támogatják az ötletet. Minden falusi.
- Avey. Apán jobb keze vagy. Te is tudod, miért harcolt velük éveken keresztül. Meg akarta tartani azt a hagyományt, hogy a falu szabályai a határon lévőket is ugyan úgy érintik. Míg nincs rá bizonyíték, hogy valaki bűnt követett el, addig nem ítélhető halálra.
- Sajnos itt egyre inkább az ő Istenének a parancsa lesz az, ami dönt. Apád befolyása gyengül, Gwynn.
- Akkor szerezd vissza, amíg fel nem épül. Én még csak kölyök vagyok. Rám nem fognak hallgatni, nincs tapasztalatom a vitákban, és eddig is minél inkább ki akartam magam vonni ezek alól.
- De miért? Hisz te leszel a következő…
- Vezető? Nem. Nem én leszek – nézett határozottan Avey szemébe. A férfi megértette a néma üzenetet.
- Tudnod kell, hogy én sem állok Mortimer oldalán. De ha a szabályokat és a törvényeinket nézem, helyesen kell cselekednem. Viszont mi is a helyes? Ha boszorkány család, nekik kedvezek. De ha ártatlanok, az az én vétségem lesz. Képes vagy ilyen terhet egy egyszerű tanácsadóra bízni?
- Igen.
- Ha nem apád fia lennél, nem tenném meg ezt.
- Tudom. De az apám fia vagyok. És meg fogod tenni. Mégpedig úgy, hogy leszavazzák a gyújtogatást.
- Miért akarod mindezt, hogy megtegyem? Mi hasznom származna belőle? Mert ez alapján működik itt minden. Ebből áll a világunk.
- Ha mondjuk elbuksz, nem leszel méltó még arra sem, hogy apám mellett legyél és segítsd őt. Mert sosem bukna el egy ilyen helyzetben. Neked sem szabad, mert az apámat képviseled, ha tetszik, ha nem. De ha megakadályozod, a nélkül hogy kisebb csetepaté robbanna ki, akkor még arra is méltó lennél, hogy apám után te vedd kezedbe a falut. – Avey felkacagott.
- Meglepően jó a rábeszélő képességed. Talán jobban járnánk, ha te mennél az Öregek elé. Viszont nem vagy elég tapasztalt. A szavak forgatásán kívül az emberekhez is értened kell. Pedig igazán jó vezető lenne belőled, apádék jól neveltek téged.
- Csak az apám nevelt.
- Igazad lehet. Nos, rendben van. Megpróbálok az öregekkel beszélni. De nem ígérek semmit. Két nap múlva jelentkezem nálad. Az apádat pedig mindenképpen tartsd életben. Ha minden kötél szakad, keresd meg őt. Tudod, kiről beszélek – Gwynn bólintott, majd Avey magára hagyta. Este felé járt.
Gwynn úgy döntött, nem várakoztatja meg Lillahnnt, és majd csak utána tér haza. Gyorsan a malom felé sietett, miközben újra eleredt az eső. A vizeken hullámzó halottas csónakokat lassan dobálták a hullámok. A következő pillanatban zöld indák tekeredtek rájuk, és lerántották a csónakokat a mélybe, melyek után habzó buborékok maradtak csupán.

Lillahnn a fűben üldögélt, amikor Gwynn megérkezett, és a lányon látszott, hogy cseppet se zavarta az eső. Megörült, amikor meglátta a fiút, de amint észrevette, hogy komoran közeledik felé, aggódva ránézett.
- Ahnn, tudnom kell azt, hogy nem hazudsz. Ne szólj közbe most, kérlek. Gondolkodtam. Feltétlenül van hozzád néhány kérdésem. Az alkum még áll, amit a múltkor mondtam neked. A bizalmadért cserébe a bizalmam adom neked. Tehát. Az első kérdésem boszorkány vagy?
- Nem, én nem vagyok… - dadogta a lány kétségbe esetten. – De miért…
- Itt én kérdezek – szakította félbe. – Nem hagy nyugodni valami egy ideje. Amikor Kyle megtámadta a házatok, meghalt az összes barátja. De nem a hárpiák végeztek velük. Ezt még én is be ismertem. Tegnap pedig megtámadt újra téged Kyle. Mára meg halott lett. Nem vagyok annyira hülye, hogy ne vegyem észre a kettő közötti összefüggést. Lillahnn, utoljára kérdezem, te vagy az, aki végzett velük?
- Nem! - kiáltotta ellenkezve a lány, miközben szemei könnyesek lettek.
- A nővéred boszorkány?
- Nem vagyok boszorkány – hangzott váratlanul a felelet, majd Lillahnn mellett megállt egy ismeretlen, sötét hajú, hideg kékszemű alak. 

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Sajnos később sikerült elolvasnom a fejezetet, mint szerettem volna, de végül csak eljutottam idáig. Találtam pár elütést benne, de biztos vagyok benne, hogy egy újbóli átolvasás után ezek neked is feltűnnek majd. :) Nagyon örültem, hogy a szokásokról ismét szó esett, még akkor is, ha olyan kellemetlen és szomorú szokásról, mint a temetés. Illetve kicsit kinyitottad előttünk a teljes világodat, átléptük a falu határát, hogy úgy mondjam. Ennek is nagyon örültem, mert hozzátéve a Világépítős írásodat, már egyre több részletet ismerhetünk meg, és eddig mind nagyon-nagyon tetszik. Kicsit aggódom, hogy mi lesz szegény fiú apjával. Ha meghalna, akkor nem lenne miért itt maradnia Gwynnek, de annyira izgalmasan alakul a kapcsolata Lillahnnal, hogy nem akarom, hogy elmenjen. :D
    Imádom a világodat és a karaktereidet, köszönöm, hogy olvashattam! :)

    Henna

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Semmi gond! Oh, örülök, hogy szóltál, feltétlenül javítani fogom őket! :D Örülök, hogy tetszik a szokásokról szóló rész, én imádok ezekről írni, nagyon izgalmas kitalálni őket, és már vártam, hogy a temetésről is szóljak pár sort.
    Szeretek írni Ahnn és Gwynn bontakozó kapcsolatáról, nagyon kedvelem őket. :3 Az, hogy mi lesz az apukája sorsa, hamarosan kiderül ;)
    Jól esik olvasni a kedves soraidat, én köszönöm, hogy kitartó olvasóm vagy. :D

    VálaszTörlés