2018. augusztus 26., vasárnap

Kihívás: Adj kóstolót!


Ahoy! Egy különlegességgel készültem, melyet Thea jóvoltából töltök ki. :3 Nagyon szépen köszi, hogy eszedbe jutottam, és szerintem - még ha csak ezzel a blogommal hívtál ki - ki fogom tölteni az Amikor elmúlik a tél szemszögéből is, remélem nem gond. ^^  

Amúgy, Thea piszkosul nehéz ez, hogy részleteket kell kiemelni a történetből. >-< :DD De megbírkózom vele! 

Igazéból nem nagyon szerettem volna ezt az oldalt is elhalmozni kihívásokkal, mivel azokat inkább a Papírvirágos kertemben teszem közzé, de ezzel most kivételt teszek, hiszen mégis csak egy történetes kihívás ez! ^^



Javallatok:
Előételként köszönd meg a kihívást annak, akitől kaptad! (Szóval csak az alapvető illem, remélem, ezt amúgy is mindenki magától megcsinálná)

Főételként kérdéseket szolgálunk fel, amikre a történetetek egy kiragadott részletével kell válaszolnotok! A részletek ne legyenek túl hosszúak, hiszen csak kóstolókról van szó, akinek ennyi alapján megtetszik a történet, az reméljük, úgyis el fogja olvasni ;)

Ennyi nyálcsorgató fogás után pedig mi mást lehetne a desszertként felszolgálni, mint hogy másoktól is kérünk kóstolót? Hívjatok ki ti is annyi írópalántát, amennyivel degeszre tömhetitek magatokat!

Ennyi finom kaja után pedig nehogy rosszul legyenek, felszolgálhatsz frissítőként +1 kérdést is, amilyen részlet téged érdekel azoktól, akiknek majd továbbküldöd a kihívást!


Nos, akkor nyammogásra felkészülni! :D


1. fogás: Mit jelent a történeted címe? Mutass be egy részletet, ami felfedi az olvasó számára, mire utal a cím!

Hááááááááát. Ezzz SPOILER, ugyanis mindenre fény fog derülni - remélhetőleg - a 20-22. fejezet végén. De annyit elsusmusolok nektek, hogy eléggé égő helyzet lesz

2. fogás: Miről is szól a történet? Ragadj ki egy rövid részletet, amiből az olvasó megismerheti a fő konfliktust!

Ennél a történetnél nem tudok kiragadni egy-egy főkonfliktust, de valami nem túl nagy spoilert igyekszek kiragadni. ~~

"- Figyelj ide. Te boszorkány vagy? – szegezte a lánynak a kérdést, miközben komoran összefonta maga előtt a karját.
- Én… - kezdett bele a válaszba, mire Gwynn félbeszakította.
- Tudod, gyűlölöm a boszorkányokat. A legidősebb bátyám mesélte, hogy amikor kicsi volt és a másik bátyám még csecsemőként csüngött anyámon, dögvészt hoztak a falunkra. A hullámok kisodorták a halakat a partra, és tetemek lepték el a víz felszínét. De nem csak haltetemek. Ködkoboldok, sellők, sárkotrók, hárpiák, és a lápi rémek halott teste mind ott úsztott a vízen. Boszorkány fürdött benne, és a teste megszennyezte az egész környéket. Rontást hozott ránk mely éhínségbe torkollott. Sok gyerek és csecsemő halt éhen, köztük volt az én sosem ismert bátyám is. Anyám nagyon lebetegedett. Aztán eljött egy sötét kabátos férfi. Elkért egy csónakot, és kihajózott a vizek közepére, teljesen egyedül. Mondanom sem kell, hogy bolondnak nézték az emberek. Egyszer csak nem sodort ki a víz több tetemet. Majd a férfi hazajött a csónakkal, és a boszorkány fejével.
A boszorkányok csak a halált hozzák maguk után, amerre mennek, pusztulást szítanak. Elfonnyadnak a virágok, megrohad a termés, az emberek szíve megkeseredik. Beköltözik a házakba a halál, és ott is marad, amíg a boszorkány a közelben tanyázik. Mi felénk a boszorkányt mondják még Halálhozónak. Nem akarom hánytorgatni, hogy boszorkány vagy-e. De most mondok valamit, amit figyelmeztetésnek is vehetsz. Én mindenkinek oda adom a bizalmam. Ha te, vagy a nővéred boszorkány, és elmondod nekem… Bármikor, amikor csak akarod, akkor azt mondom: rendben. Azok vagytok. Viszont akkor el kell hagynotok a falut, de nagyon sürgősen. Cserébe én nem szólok se az apámnak, se a papnak. Szépen elmentek és vissza se jöttök. Rajtad áll. Nem gyanúsítalak semmivel. De! Itt ugrik a sellő a vízbe, de! Ha eljön a napéj és vele együtt Elias, és kiderül, hogy ti rontáshozók vagytok, én leszek az első mellette, aki ezekkel a nyílvesszőkkel fogja szétlőni a fejed! Mert akkor, amit én bizalmat neked oda adtam, örökre eljátszottad. És a falusiak életét is ti fenyegettétek. Szóval, ha őszinte vagy nincs következmény.
- Én nem vagyok… - nézett a fiúra kétségbeesetten a lány."

És ez egyike a többi konfliktusnak. Viszont úgy mondanám, hogy ez a legmeghatározóbb. 

3. fogás: Ki a főhős? Válassz egy rövid részletet, ami jól bemutatja, milyen is ő!

Jelenleg kettő főhősöm van, Gwynn és Lillahnn

Akkor néhány jelenet Gwynnről:

"Úton volt a gyakorlóhelye felé. Azon tanakodott, lehet megpróbálkozik a hátrafelé nyilazással. Már egészen ügyes volt a céllövésben, de érezte, hogy ha ebben a faluban marad sosem fog igazán jóvá válni. Magában már eldöntötte, hogy ha betölti a tizenhetedik életévét, elhagyja Shrin faluját és továbbfejleszti íjászképességét. Nagyon is jól tudta, hogy szülei számára milyen nehéz lesz, mivel ő volt az egyetlen életben maradt fiúk, és csak ő vihetné tovább a Mentho család ősi halászhagyományát. De neki már elege volt a sok halból és az egyéb tengeri lényekből. Már így is sokkal többet tudott az itteni élővilágról, mint amennyire érdekelte. Változásra és szabadságra vágyott."

"[...] attól a naptól harcolsz másokért. Ezért visel meg annyira, ha valaki úgy hal meg, hogy nem segítettél rajta – emelte fel a fejét és a fiú szemébe nézett. - Te számomra mindig is Gwynn maradsz."

Mint már többször is említettem, meg remélem érződik is, Gwynn egy olyan srác, aki hisz a saját igazságában, a szavak erejében, és talán - bár még maga se vallaná be - hisz még az emberekben is. Harcol értük, mert az apja így nevelte.

Végül jöjjön Ahnn is. ^^

"Lillahnn érdeklődve nézelődött, miközben Gwynn egyenesen előre meredve haladt úti céljuk felé. Ahnn imádta a természetet. Apja lelkesedését örökölte az alkímia tudománya irányt, így mindenre úgy tekintett, mintha valami csodálatos hozzávalóra bukkant volna. A sáros, keskeny út mellett szinte rögtön elkezdődött a mocsár. A ködből előbukkant a nádas, tavirózsás rengeteg. A sáros út szélén azonban fantasztikus növények burjáztak. Halványrózsaszín, gumós gyökerek teteje kandikált ki a sártakaróból. Ezen kívül sok-sok a lány számára még ismeretlen növény bukkant elő a ködből, miközben néhány ismerős hozzávalót is felfedezett. Ködbékák kezdtek bele a szokásos délutáni énekükbe, és Lillahnn mosolyogva hallgatta őket."

Lillahh szívét a tudásvágya hajtja előre. Mindennél jobban tiszteli az életet. Ennek köszönhetően pedig világának minden egyes lénye és növénye lenyűgözi. 


4. fogás: Hol játszódik a történet? Ha több helyen is, mutasd be a leírások közül azt, amelyik a te kedvenc helyszínedet mutatja be!

Az Első Dal az Ezer Tó Földjén játszódik, Zhion bolygójának legmocsarasabb szegletében. 

"A holdfény táncot lejt az ezer tóval borított földön. A keskeny út mohákkal benőtt vonala kígyózik a tavakkal borított tájon, bele a végtelenségbe. A halovány, zöld köd a tavak felszínén pihent."

"Nem volt veszélytelen kihajózni és a zöld köddel betakart tavakon evezni. Számtalan vízi és mocsári szörnyeteg lapult meg víztükör különös mélységeiben. Ezek ellenére a férfiak kihajóztak és jobb esetben hazatértek zsákmánnyal, vagy a nélkül. Az asszonyok feladata pedig az áru elszállítása és eladása volt a környékbeli közösségeknek."

"Hűvösre járt az idő, már szinte teljesen besötétedett, a zöld köd pedig elkenődött békanyálra emlékeztetett. Szemerkélt a fagyos eső." 

Na és, ha már volt szó Shadan Birodalmáról is, akkor ebből is megosztok egy részletet. Mert a Shadan Birodalma a történetből nagy kedvencem. Imádom azt a sivatagot. 

"Menekült. A sivatag haragja elől. Ő észrevette azt, amit a harcoló tömeg nem. Tűzrét homokját hátára kapta a szél, hogy végleg megtakarítsa a sivatagot. Tűzrét homokja tomboló, gőzölgő fekete homok, mely szétszaggat és szétéget mindent, amihez hozzá ért. A sivatag él. A sivatag ítéletet hoz, minden bűnös lélek felett. Mindent letarolt. Ledöntötte Viggaku városát, ahol Shadan élt. Mindenkit elpusztított a városban. Könyörtelenül temette alá a sikoltozva menekülő elfeket és embereket. Felszántotta Por-Óceánt, és elsöpörte a világ színéről a hírhedt, sivatagi kalózokat is. [...] A sivatag dühöngve betemetett mindent. De van egy leganda arról, hogy éjszaka a szél felemeli a végtelen homok takarót, és a hold fényében újra feltárul Viggaku romja [...]."

Természetesen Zhion többi helyszíne is fel fog bukkani, és hidjétek el, mindegyik számos csodát fog magában rejteni! ^^

5. fogás: Ragadj ki egy olyan részletet, ami egy olyan tárgyat/motívumot mutat be, aminek a történet folytatásában nagy jelentősége lesz!

Hm. Igazából nem volt róla szó, csak említés terén, ami nem más, mint a napéjegyenlőség



"Fehrur tartományában hajnalodott, bár a sűrű köd és a komor esőfelhők teljesen eltakarták a napot. Az Ezer Tó Földjén igazán ritkaságnak számított a napfény, mely évente csupán egyszer ragyogta be a vidéket, ami általában a napéjegyenlőségre esett. Akkor egy kicsit felpezsdült az élet Shrin falujában, ahova idegenek jöttek megcsodálni a különleges jelenséget."

Csak kapkodni fogjátok a fejeteket, annyi minden fog akkor történni. ;)


6. fogás: Mutass egy részletet, ami sejteti, mi az, amit a történeted fő mondanivalójának szántál!

Hát a fő mondanivaló még szerintem csak nagyon halovány utalás volt, de hogy hol, kövezzetek meg, nem emlékszem. XD Ilyen az, amikor elveszek a saját sztorimban. :'D

7. fogás: Oszd meg velünk a te kedvenc részed a regényedből

Nem hozok ide idézetet, részletet, mert aki még nem olvasta az elejétől, annak nem lőném le, de a kedvenc fejezetem tagadhatatlanul a Kék tollak.


Thea +1 kérdése: melyik évszakban játszódik a történet? Mutass egy részletet, ami jól érzékelteti ezt!


Jelenleg, ha nem szúrtam el az időszámítást, akkor most éppen ősz van. :D De mivel a lezáró rész a tavaszi napéjről fog szólni, így leginkább az őszt, és a tavaszt emelném ki. Arról fogalmam sincsen, hogy írjak-e a télről is meg a nyárról. Olyan sok időm nincsen. :D De talán megoldom valami csavarral. XD


"Az eső egyre jobban esett, és lassan délutáni feketeség borult a vidékre. Eljött az esős időszak, a napok nagy részén ilyen idő lesz."

Na akkor végezetül jöjjön a desszert is: 



+ 1 rágcsálnivaló:
Szoktál zenét hallgatni az írás közben/előtt, ráhangolódásképpen? 

Én szoktam ennél a sztorinál meg pláne, kell a misztikus, sötét hangulat és ez ehhez tökéletesen megfelel:



Ennyi lett volna ez a falatozgatós bejegyzés, legközelebb ígérem, hogy az új fejezettel jövök, csak azt elszúrtam szóval most éppen újra írom.~~ 


Egészségetekre! ;)

2018. augusztus 18., szombat

Helyszínek - Az Ezer Tó Földje

Ahoy!
Lassan kész a XVI. fejezet de addig úgy gondoltam mesélek egy kicsit a kedvenc helyszínemről. :D
Minden bizonnyal gondolkodtatok már azon, hogy mégis honnan ered a zöld köddel borított mocsaras vidék ötlete. Higyjétek el, alig vártam már azt, hogy megosszam veletek ezt a kis titkot. :D

Amikor megírtam azt a bizonyos menekülési jelenetet, csak az volt a célom, hogy hőseim minél messzebb kerüljenek abból az országból egy csendesebb és misztikus helyre. Tudatosan akartam egy "civilizálatlan", eldugott helyre menekíteni a famíliát. Ugyanis akkor már a kérdésekkel tisztában voltam velük kapcsolatban, de ez számotokra még egy ideig titok marad. :D

Amikor az erdőbe értek, egy ködös helyet képzeltem el, mely kellően rémisztő és kilátástalan a meneküléshez. De persze nem akartam átlagos ködöt  igy gondoltam azt, hogy emelek a misztikumon és lesz zöld köd. Amúgy is szeretem a neon színű képeket és ahogy elképzelhetem rögtön tudtam, hogy az az erdő az egyik ország határában lesz  mely a vége felé egyre zöldebb, jelezvén az új ismeretlen földet.

Igazából aztán engedtem magamnak azt, hogy Mortimer szemével lássak. És ő egy ezer tóval beborított vidéket látott, mely rejtélyes és ködös volt. Imádom ezt a helyet, be kell vallanom a kedvencem, pedig Zhion még számos fantasztikus helyszínt rejt magába. :3

Először azt terveztem, hogy a távolba felderengő kapu, amit észre vett, egy város bejárata. Úgy volt az első ötletemben, hogy ide érkeznek meg, de a város kitaszítja az idegeneket és így kell voltaképpen bujkálniuk. Deee végül elvetettem, és vándorlásukat nem nagyon ragoztam túl. Túl unalmasnak találtam a várost is szóval a helyet inkább teleszórtam sok-sok faluval és néhány (2-3) várossal.

Sokat agyaltam a néven, pedig olyan egyszerűnek tűnik  igaz? Egy vidék tele tavakkal es mocsarakkal. Nem akartam még itt kacifántos fantasy-s nevet adni ekkor még igazából a többi helyszínnel is csak nagyjából voltam tisztában. Aztán jött Lia kihívása és igy sikeresen megszületett Zhion eredeti földrajza. Amiről majd később mesélni is fogok! ;)

Visszatérve, az agyalásra a tavakról beugrott Finnország, na meg a sok csodás tó, amit láttam, amikor ott jártam. És Finnország  mint tudjuk, ag Ezer Tó Országa. Úgyhogy legyen ez az Ezer Tó Vidéke. Mert tök jól hangzik és tökéletesen illik rá.

Forrás:
Magyar Néprajzi Lexikon
És ha már ilyen a helyszín olyan foglalkozás kell az ott élő népnek, amiből meg is tudnak élni. Szóval a halászó nép ötlete honnan jött?

Nos, egyszer már a magyar néprajzból beemeltem a lidérccsirkét. No hát megint merítettem a kultúránkból. Mivel volt nekünk még a Tisza és a többi tó szabályozás előtt egy vadregényes tájunk, bőséges mocsaras részekkel  így kialakult egy jellegzetes mesterség a 17. századra. Kis családok szóródtak szét ezeken a területeken és éltek ott vándorolva. Akik a vizeket mocsarakat kis hajókkal szeleték és vadásztak sellőkre, halakra: ők voltak a pákászok. Olyan tökéletesen ismerték a mocsarat  hogy ők szinte alig vesztek oda. A gyermekeik és asszonyaik pedig gyűjtögettek. Ezen ismerettel felvértezve gondoltam azt, hogy az Ezer Tó Földjén is éljenek ilyen halászó emberek, akik kiválóan tudnak a tavak és mocsarak labirintusában tájékozódni.

Van még itt ezen a videken egy emlegetett hely, Mélyerdő. A titkok es az őrület helye. Igazából őt csak bónuszként tettem bele, mert rájöttem arra  hogy Az Ezer Tó Földjét nem osztottam különleges helyekre még, míg a többi országot igen. Szóval ide tettem még egy rettegett rengeteget, ami még egyelőre nem tudom mennyi szerepet fog kapni a jövőben, de mindenképpen lesz róla meg szó. :D A Szirt krónikái ihlette ahol egy ilyen erdő volt a sziget szélén és a tébolyodottak lepottyantak onnan a mélybe. Nyilván nem ilyen lesz ez az erdő, de hasonlóan félelmetes hely. :D

Azt hiszem ennyit tudok - egyelőre - mondani erről a vidékről. Remélem élveztétek ezt a kis beszámolót, legközelebb az új fejezettel jelentkezem. ^^

Legyetek jók, ha tudtok! ;) 

2018. augusztus 13., hétfő

XV. A sivatag bűne

Ahoy!
Nagyon-nagyon sajnálom, amiért ezen az oldalon teljesen eltűntem, de valamiért nem akart semmi sem alakulni a Zúzmarával, és nem is volt kedvem írni. Még a word dokumentumhoz sem nyúltam április 27. óta, és ez eléggé nagy hálátlanság a részemról az olvasók felé, hogy nem nagyon hoztam nektek új fejezetet.  
Bizonyára feltűnt nektek, hogy nem úgy  írom a története, hogy éjt nappallá téve dolgozom rajta, és az elkészült fejezeteket hozom bizonyos időközönként. Hanem 1-2 napig írom az adott fejezetet, majd aztán rögtön ki is posztolom. Nem hozom ide a kifogásokat, hogy miért késtem ennyit. Elég legyen annyi, hogy visszatértem - nagyjából - az alkotáshoz.
Újra felveszem a ritmust, mert ez így nem állapot! :D Nem is rizsázok tovább, olvassátok szeretettel! <3



- Az apád? – bámult vissza a lányra, csodálkozó, kikerekedett szemmel. 
- Apám nagyon erős ember volt, míg a lábát… el nem vesztette egy… egy baleset miatt. Fiatal korában élt a shadani sivatag elnyomásában. Bár Harkul és a többi elf megpróbált békés életet élni, addig a fia, Shadan szinte teljesen elvadult és megrészegült az ölébe hulló hatalom miatt, amit az apjától kapott. Elvakult volt Shadannal szemben. A kedvenc gyermekéért mindent megtett. Szinte észre sem akarta venni, mit tesz ő azzal a vidékkel. Élantha azt mondta, hogy az elfek nagyon erős és halhatatlan lények voltak, és fegyverrel is nehezen lehetett őket legyőzni, míg el nem adták Zhiont az embereknek. Aki megölt egy elfet, szinte királyként ünnepelték. 
Amit most mondok, mindet apámtól hallottam. Harkul nem akarta észrevenni azt, hogy a fia más lett. Shadan az apja árnyékában élt és legidősebb fiúként neki kellett a legjobban belenyugodnia abba, hogy bizony lehet, hogy a király sosem fogja elhagyni a trónt, amit ő is örökölhetne. Szomjazott arra, hogy ő legyen az új király. Harkul pedig büszkeségből nem is akart lemondani a trónról fia javára sem, mert hát az elfek büszke, nemes teremtmények voltak. Ő kapta a trónt Zhiontól így azt vallotta, majd ő is vegye el tőle. Ám végül úgy döntött a fiának adja a sivatagos szigetet, ahol kisebb-nagyobb csoportban éltek az emberek. Shadan pedig odautazott, magával vitte az udvartartását és egy olyan ország burjázott fel a homokdűnék között, ahol a halál szinte testet öltve járt. 
- Mégis mi történt ott, amiért ennyire fellázadtak ellene az emberek? – kérdezte kicsit szkeptikusan Gwynn. Élantha meséjéből azt a következtetést vonta le, hogy az elfek inkább készséggel meghaltak volna, mintsem hogy valami szörnyűséget tegyenek.
- Shadan más volt, mint a legtöbb elf. A sivatagban felépítette az ottani lakosokkal azt a helyet, melyet ma már elfed a homok vörös takarója. Ide hallgass, Gwynn. Lehet egy nép a legtisztább, legnemesebb faj, mindig akad köztük legalább egy valaki, aki más, mint a többi. Apám ezt Ellensúly-hatásként hívja. Nem lehet senki sem csak tiszta jóság és tiszta sötétség, ezt Élantha is megmondta. Hidd el, akárhogy őrizték az elfek a szívükben azt, amitől ők a legtisztább teremtmények voltak, mindegyikben ott volt egy fekete folt. Ami vagy testet öltött bennük vagy nem. Élantha meséje közben jöttem rá erre. Liselotte sötétsége mindenkiben ott bujkált. Shadan szívében ez a mélységes feketeség pedig kivirágzott – Lillahnn felemelkedett a fűről, és megállt Gwynn előtt. – Shadan olyan országot épített fel magának, ahol a vérvörös sivatagi márványból húzatta fel palotáját. Az ott élő embereket pedig szolgasorra kényszerítette. Úgy éltek, mint a patkányok. Nyomornegyedben, sárban és emberi mocsokban. Shadan fényűző életet élt, gazdagodott, míg az embereket egyre jobban elsorvasztotta a sok adó és a kétségbe esés. 
- És ekkor lázadtak fel? – kérdezte Gwynn értetlenül. A lány szomorúan ráemelte a tekintetét. 
- Nem. Még nem. Azt hitték az az élet természetes és mindenhol ugyan olyan. Míg nem jött el hozzájuk Shadan, a sivatagi kalózok fosztogatták és gyilkolták őket. Ám amint az elf megérkezett, a kalóztámadások egyre ritkábbak lettek, míg végül a környékre se merészkedtek. Shadan volt az ő megváltójuk. Nem lázadtak fel olyan ellen, aki megszabadította őket a vérszomjas kalózoktól. 
- De ha egyszer ő sem tett értük semmit? – Gwynn nem tudta megérteni, hogy az emberek miért nem érzékelték, hogy rossz az életük. Elfogadhatatlan volt számára mindez. 
- Az életükhöz nem volt viszonyítási alap. Nem tudták, hogyan élnek máshol. Megszabadultak a kalózoktól. Nekik ennyi elég volt a boldogsághoz. Shadan nem törődött velük. Ez azt jelentette, hogy nem is bántotta őket. Az embereknek nem tűnt fel, hogy napról napra szegényebbek, mert Shadan beosztottjai meglopták őket. Ám ez a helyzet sok mindent szült, és a városban egy idő után felütötte a fejét egy piac. A szegénység arra késztette az embereket, hogy olyasmivel kereskedtek, ami a legértékesebb volt, és amit nem vett el tőlük Shadan. Magával az élettel kereskedtek – emelte a fiúra a zölden csillogó szemeit Lillahnn. Gwynn pislogás nélkül meredt a lányra és fejében hangosan kattogtak a fogaskerekek. Azonban, mielőtt bármit is kérdezhetett volna, Ahnn felmászott a mohás szikladarabra, és drámai mozdulattal kitárta a kaját, mintha mutatna előtte valakire. 
- Asszonyok és férfiak! Íme! Itt áll előttem egy tökéletes élet! Haja hibátlan, szeme kék, bőre akár a karamella, oly fényes és tiszta! Fogai kissé hiányosak, ám nem mosolygásáról híres. Hangja szebb, mint a homoktengerben élő, kőtestű sziréneké. Élt eddig harmincegy évet! Tiszta, asszonyi test! Ki az, aki ezt a csodás életet kioltaná negyven homoki kígyó pikkelyért? Csak bátran, bátran, emberek! Egy tiszta nő életének kioltása! Micsoda tiszta tett lenne? Ön vállalná fiatalember? – szegezte a döbbent Gwynnre a mutatóujját Lillahnn, majd a mutatóujját az előtte álló képzeletbeli alakra szegezte – Bamm! 
- Ez… Ez teljesen abszurd! – habogott a fiú, miután magához tért a sokkból. 
- Abszurd élet abszurd helyzeteket szül. Apám is vett így életet. Nem is egyet. Az emberek nem gondolták gyilkosságnak. Az, akit megöltek a felszabadulásukat látták benne. Megszabadultak a legnagyobb tehertől, mely a legértékesebb is volt. Az élettől. Életpiac. Shadan bűne. A sivatag bűne. Az emberek legdrágább kincse lett áru. Gyerekek. Felnőttek. Férfiak és asszonyok adták el az életüket. Miért? Hogy a családtagjaik jobban éljenek? Nem. Óh, nem emiatt. Önkéntes önpusztítás. Teljesen kifacsart dolog. Egy nép, mely érzi, hogy megfullad. De lázadni nem mer. Felszólalni nem mer. Így önkéntesen indulnak pénzért a halálba. Mit nyertek azok, akik pénzüket költötték arra, hogy megöljék a másikat? Megkönnyebbült, hogy egy élet már nem szenved annyira. Nem a haszonért működött a piac. A megváltásért. És mit szólt ehhez Shadan? A legszörnyűbbet, amit csak el tudsz képzelni. Felvásárolta az összes életet. Egytől egyig. A népe pedig így a tulajdona lett. Azt csinálhatott velük, amit akart. Megölhette őket. Így is tett a legtöbb férfival. És mi lett a nőkkel, lányokkal? A testükkel kellett szolgálniuk, majd az ő életüknek is ugyan úgy véget vetett. 
A Halottak Cirkusza. Egy igazi arénát építtetett fel csak azért, hogy a legváltozatosabb módon játszhasson el a felvásárolt életekkel. És az udvartartása röhögött. Röhögött a sárban fetrengő haldoklókon. Kegyetlen, de azt mondom, hogy azok jártak a legjobban, akiket még az Életpiacon vásároltak meg. Ezekben az időkben robbant ki Harkul Birodalmában a háború. A híre szinte alig érte el a sivatag partjait. Néhány életben maradt shadanihoz eljutottak a hírek. Egy szebb világról. Ahol az emberi élet nem alku tárgya. Ahol meghalhat az ember dicsőséges háborúban. Ahol nincs Életpiac. Apám azt mesélte, talán igazságtalan háború dúlt a tenger másik oldalán. Kapzsi és gusztustalan urak akarhattak leigázni egy nemes népet. Ám ők, Shadan Birodalmában egy zsarnokot akartak végleg elpusztítani. Lassú folyamat volt. Először is elkezdték terjeszteni a hírt, hogy máshol háború van. Egyre jobban nőtt a gyűlöletük az elfek iránt. Mely az elfek részéről is kölcsönös volt 
Végül felébredtek a túlélők a rémálomból. Fellázadtak. Apám állt a shadani lázadás élén. Tudod, az ott élő emberek értettek a legjobban a kovácsoláshoz. Ha Shadan felvirágoztatta volna azt a helyet, apám szerint az a sivatag lett volna a kovácsok fellegvára. Fegyvereket készítettek. Ezt követően egymásnak estek az elfek és az emberek. Valamilyen szikra kirobbantotta az elfojtott indulatokat. Apám sem emlékszik már rá, miért robbant ki a harc Shadan Birodalmában. Egyszerűen csak elkezdődött. 
Shadan persze mindenről tudott, de oly gőgös és önhitt volt, hogy nem foglalkozott vele. Hitt az elfek halhatatlanságában. Ám ez lett a veszte. Neki is és a katonáinak is. Ugyanis Zhion elfordult tőle. Látván gyötrelmes tettüket, leemelte róluk a szemét, és minden figyelmét Harkul népének háborúja kötötte le. Shadan pedig ezt sem érezte meg. Elvakult volt. Tébolyodott. Mintha mindig is azt kiabálta volna: Apám nézd, mivé tettem az országomat! Apám nézd, mivé lettem! Ám Harkul nem hallotta meg lelkének kétségbeesett sikoltását. Apa azt mondta, Shadan szánni való volt. Haláltusájában is. 
- Mégis hogyan ölte meg apád? – Lillahnn elmosolyodott. 
- Azzal az íjjal, melyet neked adtam. Egyenesen a szívét találta el. Kint, az utcákon az emberek véres csatát vívtak Shadan elfeivel. Apám pedig akadály nélkül vonulhatott be Shadan tróntermébe. Minden vörösből volt. A falak. A lépcsők. A trón. Egyedül Shadan hófehér teste rikított ki. Gúnyosan mosolygott apámra, amikor ő rászegezte az íját. Te engem nem tudsz megölni, halandó féreg. Ezt mondta apámnak. Ő erre így felelt: Egyedül te vagy itt a halandó. Mindenki, akit megöltél, élni fog a lelkemben. Téged viszont örökre elfelednek majd. És szíven lőtte a Birodalom uralkodóját. Shadan visítva előrebukott, és meghalt. Amióta Zhion leemelte róla a szemét, már nem volt halhatatlan. Ezért is tudtak az emberek olyan furcsán könnyen a kinti elfekkel. Apám pedig, mintha csak az árnyékból jött volna, elhagyta a palotát. Maga mögött hagyta a lázadást. Menekült. A sivatag haragja elől. Ő észrevette azt, amit a harcoló tömeg nem. Tűzrét homokját hátára kapta a szél, hogy végleg megtakarítsa a sivatagot. Tűzrét homokja tomboló, gőzölgő fekete homok, mely szétszaggat és szétéget mindent, amihez hozzá ért. A sivatag él. A sivatag ítéletet hoz, minden bűnös lélek felett. Mindent letarolt. Ledöntötte Viggaku városát, ahol Shadan élt. Mindenkit elpusztított a városban. Könyörtelenül temette alá a sikoltozva menekülő elfeket és embereket. Felszántotta Por-Óceánt, és elsöpörte a világ színéről a hírhedt, sivatagi kalózokat is. Apám éppen hogy csak túlélte. Tűzrét homokja, mintha csak délibáb lett volna, eltűnt, ahogy a vizet megérintette. Apám az óceán vizében hánykolódva nézte végig a sivatagi szél gyilkos keringőjét. Majd végleg hátat fordított annak az országnak. A sivatag dühöngve betemetett mindent. De van egy leganda arról, hogy éjszaka a szél felemeli a végtelen homok takarót, és a hold fényében újra feltárul Viggaku romja – fejezte be sejtelmes hangon Lillahnn a történetet. 
Gwynn döbbent hallgatásba merült. Nem gondolta volna, hogy ilyen részei is voltak a történelemnek. Nem is lepődött meg. Miután a régi pap elhagyta Shrin faluját, és megérkezett Prosperio, furcsa módon rövidebbek lettek a történelemórák az iskolában. 
- Úgy tűnik, apád is egy névtelen hős, a történelemben. 
- Nevezhetjük annak is – vonta meg a vállát a lány. – Harkul ezután teljesen összeomlott. Lehet akkor döntötte el, hogy elárulja Zhiont. – Letelepedett a fiú mellé és csendesen üldögéltek egy darabig. Hűvös szél borzolta meg körülöttük a füvet, és megnyekergette az ócska malom kerekét. Lillahnn tűnődve nézte a fiú arcát. Gondterheltnek látszott. Már éppen meg akarta kérdezni, hogy mi nyomja a lelkét, amikor Gwynn, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, megszólalt. 
- Tudod, nekem is van valami, amit el kell mondanom neked – megköszörülte a torkát és Ahnn szemébe nézett. – Valószínűleg elég sok minden fog majd a közeljövőben megváltozni körülöttünk. Először is ott van Prosperio, aki minden bizonnyal valami szörnyűségben fog majd mesterkedni. Ahogy ismerem a legváratlanabb pillanatban fog majd lecsapni. Szóval nem lankadhat a figyelmünk. Mivel apám segédje meghalt –bicsaklott el a hangja – engem nevezett ki az Öregek Tanácsa az utódnak. Ami azt jelenti, hogy ennek a nyűves falunak minden gondja és baja rám zúdult. Nem nagyon lesz szabadidőm, mert a faluban kell járkálnom, össze kell írnom mindent, hogy mit hoztak haza a férfiak, és mindent, hogy mi visznek eladni a nők, majd azt is, hogy mit sikerült eladni. Aztán az adót kell beszednem, meg mindenkinek a panaszkodását meg kell hallgatnom, újra be kell járnom azokra a béna istentiszteletekre, melyeket Prosperio tart, hogy ellenőrizzem a munkáját. Mondjuk így rajta tudom tartani a szemem. És meg tudom egy kicsit szorongatni – felsóhajtott. 
- Hű, te azán tényleg ki sem fogsz tudni látni a sok munkából – mondta letörten Lillahnn. Gwynn magához ölelte a lányt, majd egy csókot nyomott a homlokára. 
- Amint lesz szabad időm, azt igyekszem veled tölteni. Remélem Élantha nem bilincselt magához – jegyezte meg viccesen, mire a lány halványan elmosolyodott. 
- Élantha elég sok mindent követel tőlem. 
- De nem ezt akartad? – nézett a szemébe Gwynn. – Tudást szerettél volna. Ő az egyik legjobb mester, akit valaha kaphatsz – vigyorgott rá. Ahnn szíve megkönnyebbülten dobbant egyet. 
- Szóval nem tartasz önzőnek, amiért Élantha mellé szegődtem? 
- Ugyan már, a legjobb döntésed volt – borzolta meg a rövid, vörös fürtjeit. Ahnn pedig magához húzta a fiút és boldogan nyomott puszit a bal arcára, mire mind a ketten elpirultak. 
- Van még valami, amit el kell mondanom – szólalt meg újra Gwynn. – Az anyám újra terhes. 
- Ó! – kerekedett el a lány szeme. 
- Igen. Ó, bizony – komorodott el Gwynn. – Anyám csak kierőszakolt apámból egy új gyereket. Szó szerint… Nem nagyon lesz szabad a házunk körül lenned, Ahnn. Eddig se szívleltem, hogy ott voltál, és tudom, nem is lépsz be a küszöbön. De most mégjobban el kell kerülnöd azt a helyet. Sőt, a falut is. 
- Miért mondod ezt? 
- Anyám nagyon veszélyes, amikor új gyereket hoz a világra. Ha meglát téged a környéken… Félek, kárt tehet benned. Ő az, aki a legjobban hisz abban, hogy boszorkányok vagytok. És ha észrevesz, képes lenne téged megölni.

2018. augusztus 3., péntek

Szereplők - Wyrell

Ahoy, és nagy ölelés mindenkinek! ^^ 

Hinnye, de nagggggyoonnn cserben hagytam ezt az oldalt, kicsit naggyon elhanyagoltam. Eszembe volt az is, hogy átviszem a teljes sztorit a Kertbe, de mivel itt hagytatok nekem egy csomó nyomot, bíztattatok, kommenteltetek, így nincs szívem ehhez.

Igyekszem írni a sztorit is, de nem nagyon jut időm ilyeneket gondolkodni, és a következő fejezetben elég sok történelmi és egyéb tényezőt kell logikusan beleépíteni ide, szóóóóóvall, ja, forognak az agyam kerekei, csak a szokásos lassú tempójukban. XD 

Úgyhogy, míg nincs új fejezet, megint itt vagyok egy karakter ismertetéssel. Igazából úgy voltam vele, hogy ha már a gép előtt kínlódok, akkor legalább valamit írnom kéne ide, de jelenleg csak káposztalevet érzek lötyögni az agyamban, és képtelen voltam bármilyen értékelhető fejezetetet, vagy gondolatmenetet írni. Pedig a fejemben tolong vagy három történet, csoda, hogy nem keverem össze. ._. Báár most egy tök jó ötletem támadt! XD Ha beindul jobban A hó szíve is, és nyár végére befejezem az Első dalt, akkor talán írok - legalább is megpróbálok írni - egy vicces crossovert. :D Szerintetek jó ötlet lenne? :D Megpróbálok benne vicces lenni, de 2013 óta nem nagyon sikerült poénos történeteket írni, írásban valahogy nehezebb, szóval minden elismerésem Christopher Moore-nak. XD (Olvassátok el tőle a Biffet, ha még nem tettétek! :D)

Na jól elnyújtottam a bevezetőt rizsával, de most csak úgy csapongok én is jobbra balra. XD Szóval, kanyarodjunk vissza a témánkhoz, és jöjjön egy újabb háttérsztori. :D

Wyrell még nem volt beszédtéma, így gondoltam, hogy őt is bemutatom már, mert egy igazán fontos szereplő, de még nem is tudjátok mennyire. És remélem nem is sejtitek. :P 

Tehát, Wyrell mindig is ott volt, mint lehetséges karakter. Iagzából Lillahnn ellenpólusának szántam, és persze úgy, hogy az ő személyes drámája is érzékelhető és érthető legyen. Bár az Előhangban még teljesen más a személyisége, egyre inkább megtörik és belefásul lassan az életbe is. Lillahnn erőteljesebb élénkebb személyisége mellé kellett egy ilyen nővér, tehát őt már a legelejétől kezdve beleszántam a Zúzmarába. 

Igazság szerint, az első ötletben még úgy indult az egész, hogy ő és Lillahnn vezet majd keresztül minket az Ezer Tó Földjén, és jobban szerettem volna érzékeltetni, ahogy egyre inkább, a lelkes, új életre vágyó lány belefárad az egészbe, de túl unalmasnak tartottam ezt az egészet, abban az értelemben, hogy a történet nem tudott volna így kibontakozni. Szóval erről letettem, és maradtam annál, hogy Gwynn szemszögén megy a történet. 

A kinézete. Nos, sápadt bőr, fekete haj, megfáradt hideg szemek. Más variációja nem is volt, egyszerűen ez a kinézet áll neki a legjobban :D  Meg olyan titokzatos, nem gondoljátok? Amikor elképzeltem idősebben, egyébként azt hiszem olyan 20-21 éves, olyan fásult hűvös teremtés jelent meg előttem.

Wyrellt nem akartam nagyon rosszá és gonosszá tenni, de többször is jeleztem, hogy elveszti az uralmát at ereje felett, na meg még tartogat egy-két fordulatot ő is, bár még nem is sejti. Mégis, minden daca és morcossága ellenére igazán jó nővér, és szerettem volna, ha ez is látszik a történetben. Félti a testvérét és az apját is, de remélem ez is kiderült. Sok tervem van még vele kapcsolatban, és sok izgalmat fog hozni a történetbe, mindennél jobban szeretném árnyalttá tenni a karekterét, és remélem ez sikerül is. 

Nos, hát ez egy kicsit rövidebb bejegyzésre sikerült, de remélem így is érdekes volt. ^^


Legyetek jók, ha tudtok! 

2018. május 9., szerda

Szereplők - Gwynn

Ahoy! ^^
Mivel egy ideig nem lesz új fejezet, de nem akartam árván hagyni az oldalt, úgy döntötten, hogy kicsit mesélni fogok nektek a főhősünkről, és bár osztottam meg vele  kapcsolatban érdekességeket, most magáról a karakter megszületéséről szeretnék nektek beszélni. 

Először nem szerepelt a terveim között az, hogy ő lesz a főszereplő. Sőt, szokás szerint megint női karakterrel akartam kezdeni, mint ahogy eddigi történeteim során számtalanszor. Igazából féltem fiú karakter "bőrébe bújni", mert ugyebár semmilyen tapasztalatom nem volt eleve a fiúkkal - nagyon féltem tőlük -. Aztán minden megváltozott, amióta együtt vagyok a párommal. Na, de tényleg lövésem se volt arról, hogyan gondolkodnak, meg bele se mertem kezdeni egy sztoriba, ahol jelképesen nem lánnyal "vagyok". Azt gondoltam nem tudnám hitelesen beleélni magam, így mindig is a lány szereplők voltak a túlsúlyban. Amikor a régi történeteimben mégis felbukkantak, csak egy-egy kiemelkedő, jellegzetes tulajdonságuk volt, de nem volt mélységük. 

Úgy keztdem neki, ahogy az előszó is indul, hogy a család szemszögéből megy a cselekmény, ahogy vándorolnak faluról-falura, és etc. De tényleg így indult megvolt ez a kép a fejemben, de aztán elkezdtem gondolkodni, hogy mi lenne, ha őket teljesen titokzatossá teszem? Aztán valahogy legépeltem az első sorokat, ahogy egy fiú éppen nem akar az apjával halászni menni, és valahogy Gwynn beletolakodott a maga határozott, de udvarias módján, hogy ő igen is jelen akar lenni az egészben. 

Hát, elérte a célját. :D 

Valahogy sokkal könnyebb volt írnom őt, mint ahogy elképzeltem. Igazából most - ahogy anno megjegyeztem - is Lillahnn az, akit nehéz írni. Tök fura. 

Na, de visszatérve Gwynnre. Igazából először egy morcos, tökös srácnak gondoltam, aki odavág a rosszfiúknak. Nos, igen. Tipikus hős. De valahogy nem akartam átlagos történetet írni, átlagos tulajdonságú szereplőkkel. Szóval eleve megadtam neki azt az utalást az első fejezeteknél is, hogy ő a falu huligánjai között volt egykor a főnök, és egyfajta rosszfiús beütése volt. De mégis sokkal több réteget és mélységet akartam neki adni, hogy élővé és szerethetővé tegyem. Na, meg persze nem akartam azt, hogy ő akkor a főhős, és nincsennek bűnei. Szóval lett egy sötét foltja. Nem is akármilyen.

Amiért ő éppen szenvedélyes az íjászkodással kapcsolatban onnan jött, hogy a párom is nagyon szeret íjászkodni, és valahogy nem akartam tipikus kardforgató hőst. A távoli jövőjében is inkább az íjászat lesz az ő specialitása, amihez még valami fog társulni, de ez még egyelőre maradjon titok! ^^ Na meg persze, amikor anno sok MMORPG-vel játszottam, mindig, de mindig archerem volt. Annyira király volt velük lenni, nagyon élveztem. :D Meg Skyrimban is inkább archereskedek. XD

Gwynnben, valahol mélyen egy régebbi karakterem lenyomata is tükröződik. Az Idő Kapujában, ami az első és utolsó befejezett történetem, szerepelt egy srác, akiben ugyan ennyi kedvesség és becsület volt, de közben nagyon is agyafurt és jól bánt a szavakkal. Ám 2012-ben még csak kisgimis leányzó voltam, kevésbé volt súlya a beszédnek, mint itt. Ugyanis Gwynn másik nagy fegyvere az esze és az, hogy jól bánik a szavakkal. Ami teljesen az ellentétem, ugyanis nálam szerencsétlenebbül senki se tud érvelni. XD Amikor éppen a szavaival harcol mindig erősen agyalok rajta, hogy ne mondjon logikátlan dolgokat, se hülyeséget. XD

Igazság szerint tényleg semmiben sem akarom, hogy tipikus hősi tulajdonságai legyenek. Ezért is szőttem bele azt a részletet, amikor éppen a kelpie köpenye van rajta, hogy kifejezetten nem szereti a csuklyát a fején. Régebben írtam egy bérgyilkos lányról, aztán jól meg is kaptam a Karcolaton a fejmosást, hogy úgy gány ahogy van, és logikátlan mindig is a csuklya egy karakteren, mert hogy az Assassin's Creed miatt már mindekinek kell ilyen a fejére, de közben teljesen felesleges, mert csökkenti a látóterületet és stb. :D Oké, szerintem a karcolat eleve el tudta venni az ember életkedvét az írástól. 

Fogalmazhatnék úgy, hogy Gwynn egy kicsit az, akivé én minidg is szerettem volna válni. Aki akkor is kiáll másokért, ha a tömeg másképpen gondolkozik, jókor tudja hallatni a hangját, és mindig mindenre odafigyel. Bár hibázott, és hibázik, mégis az elveihez hűen cselekszik. Mindig nehéz a saját igazunk és elvünk mellett kiállni, és akkor meg pláne, ha mindenki más nem is ért egyet. Gwynn pedig minden veszély ellenére hisz önmagában, hisz az igazságban. Jobban belegondolva, mindig is egy ilyen bátyra vágytam. ^^ 

Olyanná akartam varázsolni, ami túlmutat egy bizonyos sablon karakteren. Azt szerettem volna, ha tényleg élővé, és szinte fizikaivá válik az olvasó számára. 

Nos, még utoljára annyit, hogy igazán izgalmas karakterfejlődés vár még rá, úgyhogy nem marad izgalmak nélkül az élete! :D


Egy jövőbeli Gwynn? :O
Ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, remélem tudtam valami érdekeset is mondani vele, és nem csak valami haszontalan rizsa lett ebből. :D

Legyet jók ha tudtok! ^^

2018. április 27., péntek

XIV. A két sötétség

Sziasztok, nagyon rééges-rééégen amikor még történtek csodák volt már új fejezet, kicsit elhanyagoltam az összes blogom, de először itt akartam életjelet adni, és megnyugtatni benneteket, hogy még ééleeek, és végre itt az új várva-várt fejezet! :D
Kicsit úgy érzem, az agyam egy kipukkant paradicsomhoz hasonlít, nagyon nehéz volt megírnom ezt a fejezetet, az elején lövésem sem volt arról, hogyan hozzam a képbe kicsit részletesebben az előző fejezet végén felbukkant lényeket, komolyan rengetegszer átírtam, mire elnyerte a tetszésemet, de aztán mégsem jött be. XD Aztán persze eléggé összevissza vagyok eleve, ide is kell beadandó, meg amoda is, meg vizsgaidőszak, meg államvizsga, meg egyebek... :D A word meg minden összetett szót aláhúz nekem pirossal. De nekem meg ne huzigáljon! XD Szóval kicsit macerás minden, de ha az ég is leszakad, akkor is meg akartam írni nektek ezt a fejezetet! :DD

Úgyhogy jó olvasást! ^w^ 

– A nemes-elfek voltak az első humanoid teremtmények, akik önálló birodalmat építettek fel. Vérvonaluk szilárd volt és erős. A természettel harmóniában éltek. Hatalmas erődöket emeltek fel a határaik védelmében, így elkerülte őket Liselotte teremtményeinek romlott bűze. A nemes-elfek közül emelkedett ki a nemes-király dinasztiája, és az uralkodó hosszú időn át, a családjával békésen vezette népét. A nemes-elfek szívében mély tisztelet és alázat volt teremtőjük, Zhion iránt. – Élantha mélyet sóhajtott, mintha csak elidőzne kedvese emlékén, majd egyre letörtebb hangon folytatta. – Az emberekkel, akik Harkul birodalmának határain kívül éltek, kezdetben nagyon jó kapcsolatot ápoltak. Kölcsönösen kereskedtek egymással, ám az évek során egyre többször kaptak össze először kisebb, majd egyre nagyobb és súlyosabb dolgokon. Végül fellobbant a Világégés. Az emberek Zhion miatt úgy hitték, az elfek a sötétség ravasz teremtményei, míg ők magukat a fény szolgáinak nevezték. Elvakult hitük mégis erőt adott nekik a küzdelemhez. Zhion, bár nem akart kezdetben beleavatkozni a háborúba, mégsem tudta figyelmen kívül hagyni népének sírását. Elkövetett egy nagy hibát, és fizikai formában szállt le a nemes-elfekhez. A háború meggyötörte a tiszta lelküket. Benne látták a béke kulcsát, melyért bármire képesek lettek volna. Harkul katonái elfogták a fekete hiúz alakjában megjelent Zhiont. Abban a reményben adták át az embereknek, hogy véget érnek a csaták. 
- Miért kellett az embereknek Zhion? – vonta össze szemöldökét elgondolkodva Gwynn. - Egyáltalán hogy voltak képesek átadni az ő teremtőjüket? - tette fel a második kérdést felháborodva.

- Már mondtam. Elvakultan és teljes szívből hitték azt, hogy a sötétségtől tisztítják meg Harkul birodalmát. A nemes-elfek között volt valaki, aki elárulta az embereknek, hogy Zhion fizikai formában testet szokott ölteni a hívásukra. Tökéletes alkalomnak látták azt, hogy az állítólagos sötétségtől gyökeresen szabadítsák meg az elfek által lakott területeket. Tudtak Zhionról, és ő volt az ára a háború végének. Bár nagyszerű, erős harcosok voltak a nemes-elfek, nem bírták lelkileg a több évtizeden keresztül elhúzódó öldöklést, és az áldozatokat. Mit tesz egy elkeseredett nép, ha hiába hívták saját teremtőjöket, és Zhion már túl későn jelent meg előttük? Cselekednek a jó élet reményében. Így hát eladták azt, aki megalkotta őket. A tettükért cserébe a nemes-elfek elvesztették halhatatlanságukat, és a mágikus erejüket. Az emberek katonai táboraiból betegségek szabadultak rájuk. Amint ezt az ellenségeik megtudták, ígéretük betartása helyett egy utolsó, mindent elsöprő rohammal végig tarolták Harkul birodalmát. Lemészárolták az összes nemes-elfet, míg egy sem maradt közülük. 

- Miért nem segítettél rajta? – tette fel a nyugtalanító kérdést Lillahnn. 

- Amint a segítségére siettem, bezártak engem ebbe a testbe, hogy aztán Fény Anyaként nevezzenek el, és mutogassanak, mint megtestesült fényasszony, aki a sötétség elfogása után szabadult fel. Erőm egyrésze semmivé lett, testem halandó, lelkem halhatatlan. Amint elöregszik ez a test, lelkem egy újat keres, de mindig ugyan az maradok. A Világlélek. Az emberek a kezdetektől fogva maguk képére akarták írni a világ teremtését. De ez egy másik történet – zárta rövidre a magyarázatot Élantha.
- Mi lett Zhionnal? – kíváncsiskodott tovább Lillahnn, miközben a mellette ülő Gwynn elgondolkodva meredt maga elé.
- Zhiont leláncolták a mágusok. Aztán borzalmas dolgot műveltek vele. Meggyötörték a fizikai testét. Élve, hiúz alakjában szétboncolták, majd kivették a szívét. A szívet mágiával megkötve eltemették egy föld alá épült erőd legsötétebb börtönébe. Nevét kitörölték az emlékezetből. Egytelen egy nyoma se maradt annak, hogy ki is volt ő. A bolygót azért hívják így, hogy ezzel is magukat emeljék még magasabbra. Zhion bolygója. Ahol az ember az uralkodó faj. Az ember, aki a bolygót és ez által Zhiont is birtokolja. Az ő szíve a mai napig a legdrágább zsákmányuk. Ott van elrejtve a föld mélyén, teljesen elfeledve. Így az emberiség elűzte a sötétséget. – Szólalt meg gúnyos, megvető hangon. – Legalább is úgy gondolták. 

Gwynn mélyet sóhajtott. Nagyon valószínűnek tartotta, hogy igazat beszél Élantha, és számos homályos folt megvilágosodott a számára. Ezzel egyidőben máris milliónyi újabb kérdés bukkant fel a fejében, pedig a kérdezés mestere mindig is Lillahnn volt. Egy kis ideig töprengve nézett maga elé, majd gondolataiból az elszunyókált Élantha horkolása rántotta vissza a jelenbe. Ahnn élesen megköszörülte a torkát, mire Élantha kábán felriadt. Mérgelődve megrázta a fejét, hófehér hajszálai fehér vízesésként omlottak a hátára. 
- Ez a test egyre jobban elhasználódik. Több szüksége van egy alvásra, mint egy macskának. Hol is tartottunk?
- Ott, hogy nem űzték el a sötétséget az emberek, csak úgy hitték. De akkor mi az igaz sötétség? – tette fel a kérdést a fiú. 
- Ó, erre én tudok válaszolni! – fordult lelkesen Gwynn felé Lillahnn, majd elmesélte, hogyan állította fel az oszlopokat a Hat Úr. Magyarázás közben ismét hevesen gesztikulált, és Gwynn esküdni mert volna rá, hogy a lány csillogó szemei előtt látja a hatalmas pilléreket. A könyökével a combjára támaszkodva, mosolyogva nézte Ahnnt. Ő elkapta néha Gwynn tekintetét és kissé elpirult. - Szóval Liselotte-tól ered minden, amitől félnek az emberek - fejezte be a történetet. - Ez az igazi, mélyről fakadó, gyűlölettel teli sötétség. Zhion és a Világlélek is azt bizonyítja, hogy egyetlen egy élőlény sem létezhet teljesen fény vagy árnyék nélkül. Ketten egyek. A világnak megvolt ez a rendje. 
- Zhion szívében is ott a jóság és a gonoszság – vette át újból a szót Élantha. - Ugyan ez igaz rám is, meg minden élőre ezen a földön. Semmi sem hófehér vagy éjfekete. Árnyalatok vannak. Ám néha a bennünk rejlő émelyítő sötétség felülkerekedik az elmén és a szíven. Ezért vált Liselotte szíve teljesen torzzá. Ő maga lett az a legyőzhetetlennek tűnő gyilkos sötétség, mely mindenhol ott van, és addig marja a lelkét az embernek, míg végül bele nem őrül. Így terjed. A legrosszabb járvány. Mindenben és mindenkiben benne rejlik. Ott volt az elfek szívének legmélyén is. Erre azonban az emberek nem gondoltak. Zhiont vélték a legnagyobb veszélynek. Azzal, hogy engem is és őt is megfosztottak az erönktől, szabad utat engedtek Liselotte sötétségének. Bármennyire is azzal hitegették magukat, hogy az én fényem embertestben is erős, és biztonságot ad, nem menekülhettek el Liselotte erejétől. Csupán azért zártak ide be, hogy elmondhassák magukról, birtokolják a fényt is – letörten sóhajtott. – Zhion… Egyedül a mélybe van eltemetve. Most őt öleli át az a gyötrelmes némaság, mint az idők kezdete előtt engem – hosszú ideig csendben ültek a hűvös kunyhóban, végül Gwynn törte meg a csendet. 
- Gondolom, a történetednek az ára valahogy összefügg azzal, hogy szabadítsuk ki Zhiont – Élantha sejtelmesen elmosolyodott és elővillant a foghíjas ínye. 
- Nem jársz messze az igazságtól. Arra kérlek benneteket, hogy amikor eljön az idő, pusztítsátok el a pilléreket. 
Lillahnn szájából kicsúszott egy csodálkozó kiáltás, míg Gwynn meghökkenve bámult vissza az asszonyra. Az járt a fejében, hogy ez teljességgel lehetetlen. Se ő, sem Lillahnn nem volt nagyhatalommal bíró mágus. Jelenlegi helyzetében pedig éppen csak el tud találni a nyílvesszőjével egy lápi rémet, hol van ő még ahhoz, hogy az országokat járva bozóton és mindenféle ismeretlen tájon keresztül leromboljon olyan oszlopokat, amiket még a legképzettebb birodalmi varázslók sem tudnak meglelni. Ő nem egy olyan alkat, mint amikről a regék és a hősi énekek szólnak. Nem akart semmiképpen se ilyenbe belekeveredni. Egyszerű Vadász akart lenni, jó messze az Ezer Tó Földjétől. 
- Sajnálom Élantha, de ez teljességgel ki van zárva! Nem tudom, mi a fizetségünk azért, hogy nem megyünk bele, de sem én sem Ahnn nem tudjuk ezt a kérésedet teljesíteni. Előbb fog itt hó esni, minthogy belevágjunk ebbe az egészbe. – Az öregasszonyra nézett, és már várta a dühödt fújtatását. Ám meglepetésére Élantha csak tovább mosolygott. 
- Ez az alku mind a kettőtökre érvényes és szabadon áll, egészen életetek végéig. Ha meghaltok, mielőtt teljesítenétek, a lelketek lesz a fizetségem.
- A lelkünket kéred? – csattant fel élesen Gwynn, mire a mellette ülő Lillahnn összerezzent. – Azt hittem nem mész el ilyen messzire, de mindig újabb határt lépsz át. 
- A világ alkukon keresztül működik. 
- Ebből az alkuból csak neked lesz hasznod. Nincs okunk rá, hogy eldugott oszlopokat romboljunk le! – állt fel, és a karjánál fogva gyengéden felhúzta a lányt is. 
- Hamarosan elég motivációd lesz rá, Gwynn Mentho – felelte sejtelmesen Élantha, mire a távolban hangosan felzokogott egy hosszúfarkú keselyű. Ezeknek a hallatán Lillahnn hátán végigfutott a hideg és rettenetes balsejtelme támadt.
Gwynn gyorsan feltépte a megviselt állapotban lévő ajtót, majd egyre sietősebb léptekkel hagyta maga mögött Élantha viskóját. Lillahnn karját görcsösen markolta, mintha attól fét volna, bármelyik pillanatban elveszítheti a lányt. 
Ahogy a rozoga híd túloldalára értek hirtelen megfordult és Ahnn beleütközött a mellkasába. Gwynn szorosan magához ölelte és a rövid, torzonborz hajába temette az arcát. 
- Mindig, amikor velem vagy olyan megfoghatatlannak és rejtélyesnek tűnsz. Mintha csak egy bizonyos távolságig tudnék a közeledbe kerülni. Néha úgy érzem, egyik pillanatról a másikra eltűnhetsz mellőlem.
- Nem hagylak sosem magadra, Gwynn. Ezt megígérem – karolta át a hátát Lillahnn. Arcát a mellkasához szorította, és hallgatta a fiú szívének gyors zakatolását. Remegő sóhajtás volt rá a válasz. Egy kis idő elteltével megfogta Gwynn kezét. – Gyere, menjünk a régi malomhoz. Mesélni szeretnék neked valamiről – a fú kérdőn nézett rá. 
- Az apámról. Ő… ő shadani. Tudod, Shadan a sivatag országa. 
- Tudom, de miért akarsz hirtelen róla mesélni? 
- Nos, van valami az apám történetében, ami nem hagy nyugodni és összefügg azzal, amit Élantha kért tőlünk… 
- Lillahnn, az őrültség! – szólalt fel bosszúsan Gwynn. 
- Kérlek hallgass meg! – a fiú vonakodva nézett rá, de a csillogó zöld szemek láttán mélyen felsóhajtott. Úgysem kellett visszamennie az Öregekhez. Hátra pillantott, és látta Élantha alakját kilépni a házból. Az Öregek hívatták, és ő meglepő módon hozzájuk készülődött. Sietősen maga után húzta a lányt. Semmi kedve nem volt még egyszer szóba elegyedni Élanthával. A malom felé indultak. 
Amint letelepedtek egymással szemben a harmatos fűbe, Lillahnn kissé zavartan tépkedni kezdte maga körül a fűszálakat, miközben hosszasan köszörülte a torkát. 
- Ahnn, legyen bármiről is szó, nem fogom leharapni az ujjaid a kezedről, mint a lápi szörny – jegyezte meg tréfásan, miközben rámosolygott. Ahnn felkuncogott és a kezében maradt fűszálakat a fiú felé dobta, mire Gwynn a nedves fűbe markolt és vizes tenyerével megdörzsölte Ahnn arcát. Erre a lány megfogta a kezét és a fiút a hátára döntve ráült a hasára. Nem sokáig élvezhette a győzelmét, mert Gwynn gyorsan megragadta és a következő pillanatban játékos birkózásba kezdtek. Végül kifulladva, pirospozsgás arccal feküdtek egymás mellett és a zöld függönnyel eltakart ég felé bámultak. Gwynn Ahnn felé fordította az arcát. 
- Mit akartál mesélni az apádról? – Lillahnn felkönyökölt és egy sóhajtás kíséretében belekezdett a mondanivalójába. 
- Az apám a sivatagban született. Ő ölte meg Harkul fiát, Shadant.


Utószó 1: nem írtam még ilyet ide, de remélem nem éreztétek összecsapottnak a fejezetet, de ha valamit túlkomplikáltam, vagy túlmagyaráztam visítsatok, és javítom! :D
Utószó 2: A legközelebbi fejezet május 30-31 körül lesz, ugyanis májusban vizsga időszak és államvizgsa, szóval addig megint csak kevés élet jelet fogok adni. ^^""
A következő fejezetig pedig legyetek jók, ha tudtok! ;)